Belföld

Romagyilkosságok: januárban jogerőre emelkedhet a tényleges életfogytiglan

romagyilkosság per (Array)
romagyilkosság per (Array)

A Kúria 2016. január 12-én tart tárgyalást a romagyilkosságok ügyében – tudta meg a RomNet. A tényleges életfogytiglanra ítélt három vádlott, Kiss Árpád és testvére Kiss István, valamint Pető Zsolt ügyében harmadfokon jogerős ítéletet is hirdethet a Kúria. Negyedik társuk, Csontos István 13 éves fegyházbüntetése már májusban jogerőre emelkedett, így a tiszalöki és a kislétai gyilkosságban bűnsegédként elítélt egykori szerződéses katona 2022 augusztusában szabadlábra kerülhet.

A 2008-2009 között katonai pontossággal megtervezett és végrehajtott romák elleni támadássorozatnak hat halálos áldozata, és öt súlyos sérültje volt – emlékeztet a portál. Az első bűncselekményt 2009 márciusában egy besenyszögi hivatásos vadász ellen követték el. A férfit azért rabolták ki otthonában, mert a már eltervezett támadásokat a vadász fegyverével akarták végrehajtani. Az egyik elrabolt efegyverrel 2009 júniusában a debreceni menekülttáborra adtak le lövéseket.

Az első, romákat célba vevő támadásra 2008. július 20-án került sor Galgagyörkön, majd Piricsén, Nyíradony-Tamásipusztán, Tarnabodon folytatódtak. Az első gyilkosságot 2008. november 3-án Nagycsécsen követték el, Nagy Józsefet és sógornőjét, Illés Évát gyilkolták meg. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön lőtték agyon a 28 éves Csorba Róbertet és kisfiát, Tiszalökön 2009. április 22-én az 54 éves Kóka Jenőt lőtték le. Az utolsó támadás 2009. augusztus 3-ra virradóra történt Kislétán: ekkor gyilkolták meg az ágyában alvó, 43 éves Balogh Máriát, 13 éves kislányának pedig maradandó sérüléseket okoztak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik