Belföld

Fagyállós gazda – Hihetetlen dolgot tett az ügyészség

Szokatlan lépésre szánta el magát az ügyészség a vácszentlászlói borosgazda ügyében. A Pest Megyei Főügyészség pénteken közleményt adott ki, amelyben azt írták, a vádlott javára jelentettek be fellebbezést.

Mint írtuk, a férfit szerdán ítéleték el első fokon, hét év börtönt kapott.  A Pest Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés miatt kérte a büntetés kiszabását, de a törvényszék végül több emberen elkövetett emberölés kísérletében, valamint több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a férfit.

Az ügyészség pénteken közölte, álláspontjuk szerint a gazda „szándéka emberölés elkövetésére még eshetőlegesen sem irányult”, magyarán nem akarta, hogy bárki meghaljon, így – a cselekmény téves minősítése és a büntetés enyhítése miatt – fellebbezést nyújtottak be. Eredetileg egyébként életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolták meg a férfit, amit a tárgyaláson felvett bizonyítás eredményeként halált okozó testi sértés bűntettére módosítottak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, vád szerint 2013 októberétől kezdődtek a lopások a vácszentlászlói gazda portáján. Az egyik tolvaj – aki végül az ügy sértettje lett – többször bemászott a kertjébe és megdézsmálta a pincében tárolt meggybort. A gazda eldöntötte, megleckézteti a „hívatlan vendéget”: október 24-én, a benzinkúton vásárolt 5 liter fagyállót, amiből 1-2 litert beleöntött a hordóba. A férfi tudta, hogy a fagyállónak hallucinogén hatása van, illetve, hogy aki elfogyasztja, nagy valószínűséggel hányni fog.

A tolvaj másnap ismét beosont hozzá és vitt a meggyborból, amiből ismerőseinek is adott. Ketten enyhe lefolyású etilénglikol-mérgezést szenvedtek, a tolvaj azonban pár nappal később a kórházban meghalt. Róla kiderült, hogy fagyállós ital mellett dizájner drogot is fogyasztott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik