Belföld

Langymeleg, köd és szitálás – Folytatódik a furcsa november

Köd (Array)
Köd (Array)

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden eleinte országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az északkeleti tájakon a köd a reggeli órákig tovább terjeszkedik, de az Északi-középhegység és a Dunántúl alacsonyan fekvő területein is párássá válhat a levegő. Napközben a vastagabb felhőréteg a Tiszántúl fölé helyeződik, így ott kevesebb, másutt több napsütés ígérkezik. A ködös tájakon előforduló szitáláson túl legnagyobb eséllyel az Alföld középső és keleti, majd inkább már csak a keleti területein kisebb eső, zápor is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szél a Győr-Szeged sávban, illetve a magasabban fekvő helyeken többfelé megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 20 fok között alakul, a párás, ködös északkeleti megyékben viszont hűvösebb marad az idő. Késő estére 7 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Figyelmeztetés: a köd marad

A MET figyelmeztető előrejelzést adott ki, mivel az északkeleti országrészben (leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyékben) a nap első felében továbbra is korlátozott látási viszonyokra lehet számítani, de sűrű köd egyre kevesebb helyen valószínű. Az északnyugati szél főként Sopron környékén és a középső országrész magasabban fekvő hegyvidéki területein viharossá is fokozódhat (a legerősebb lökések 60-65 km/h körül alakulhatnak).

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik