Belföld

Kollégáit akarta szuperkütyüjével lebuktatni a zalai férfi, de inkább a mosdóban leskelődött

Azt mondta, így akarta oldani a stresszt.

Tiltott adatszerzés miatt állítanak bíróság elé egy zalaegerszegi férfit, aki áskálódó munkatársait akarta kifigyelni, de végül inkább a női mosdóban leskelődött. Az ügyészség kedden közölte, vádat emeltek a kukkoló ellen.

A vádirat szerint a sofőrként dolgozó férfi az idei év elején többekkel összerúgta a port munkahelyén, úgy érezte, kollégái ártani akartak neki. Eldöntötte, hogy kideríti, kik áskálódnak ellene, ezért interneten rendelt egy mozgásérzékelős kamerát. A masina felvételek készített és eltárolta azokat, de a videókat csak utólag tudta volna megnézni, ha csatlakoztatja a lejátszóhoz.

Március végén vitte be a kamerát munkahelyére, de meggondolta magát és inkább a női mosdóban rejtette el azt, hogy „intim helyzetben tudja kolléganőit megfigyelni”. Azt mondta, ezzel akarta oldani a stresszt, ami éri. A kütyüt a lámpa mellé szerelte fel. Három nőről készített felvételt, ám a negyedik kiszúrta a szerkezetet, leszedte és átadta főnökének. A férfi így nem tudta megnézni  a felvételeket. A kukkoló munkatársat azonnal kirúgták.

A Zala Megyei Főügyészség tájékoztatásából az is kiderül, hogy a férfit pszichés állapota – hogy felismerje tette súlyát – enyhe fokban korlátozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik