Belföld

Egyre több az alkoholista és a kábítószeres Magyarországon

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 11. 10. 06:31

Úgy nő a bejelentett alkohol- és kábítószer-mérgezések száma Magyarországon, mintha nem lenne holnap.

Úgy nő a bejelentett alkohol- és kábítószer-mérgezések száma Magyarországon, mintha nem lenne holnap, míg a főként öngyilkossági szándékú gyógyszer-túladagolások száma gyakorlatilag nem változik, idézi az Országos Kémiai Biztonsági Intézet (OKBI) éves statisztikai jelentését a Magyar Idők keddi száma.

A 2011-es év kivételével az utóbbi években folyamatos emelkedés figyelhető meg a mérgezéses esetek számában: míg öt éve 17 ezer esetnél is kevesebbről tettek bejelentést a kórházak, addig tavaly 24 ezernél többről.

Az intézet statisztikájából az is kiderül, hogy a halálos kimenetelű mérgezések száma tartósan alacsony, az összes eset fél százalék körül alakul, tehát az esetszám növekedést gyakorlatilag az alkohol és a kábítószer okozza. Mértéktelen ivás miatt tavaly majdnem hét és fél ezren kerültek kórházba, ebből öten nem élték túl a mérgesét, míg drogmérgezés miatt 2014-ben több mint 3600-an szorultak kórházi kezelésre, közülük két ember életét nem tudták megmenteni. Négy évvel korább a kábítószer-mérgezéses esetek száma csupán 427 volt és egyetlen haláleset sem történt.

Az OKBI-nál úgy vélik, hogy az alkohol- és kábítószer-mérgezések számának emelkedésében a jelentési fegyelem javulásának is komoly szerepe van, de az is biztos, hogy a mérgezések száma összességében több a regisztráltnál, hiszen az orvosi kezelést nem igénylő esetek nem kerülnek napvilágra.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.