Belföld

Nem mentek önként, behívták őket

Polgári védelem (polgári védelem, )
Polgári védelem (polgári védelem, )
Győr-Moson-Sopron megye 183 településéből 182-ben teljes létszámmal megalakultak a polgári védelmi szervezetek.

Sopron volt a kivétel. Ott az elmúlt három évben jelentősen lemorzsolódott személyi állomány helyére jelölnek ki újakat, emiatt küldtek behívó leveleket – írja a Kisalföld. A lapnak az önkormányzat közbiztonsági referense (volt soproni tűzoltóparancsnok) azt mondta, hogy először a nagyobb helyi vállalkozásokat keresték meg a soproni katasztrófavédelmi kirendeltséggel közösen.

Ám a saját dolgozóikat kötelezni nem tudták, önkéntes alapon pedig nem állt össze a katasztrófavédelemről szóló törvényben meghatározott minimálisan ötszáz fős létszám.

Gyenge Koppány szerint a polgári védelmi szervezet megalakítása törvényi kötelezettség, a képzéseken kijelölt fiatalok elsajátíthatják a veszélyhelyzetekben elvégzendő feladatokat, így szervezettebb lehet a segítségnyújtás.

A portál szerint a megyében összesen 6366 főt érintett mindez, a megyében kötelezés alapján ennyien vannak beosztva. 2013-ban egyébként 3500-an vettek részt az elméleti képzésen, tavaly 2916-an. Idén az elméleti oktatást eddig 1454 főnek tartották meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik