Belföld

Törtek-zúztak a Vörösmarty téri H&M-ben a vásárlók

Az amerikai black fridayok hangulatot idézte a vásárlók agresszív rohama a belvárosi ruhaüzletben, ahol állványok borultak, plexik törtek, egymás kezéből vették ki az árut és még vér is csöppent.

Már reggel nyolc óra előtt 100 méternél is hosszabb sor állt a Vörösmarty téren a H&M üzlete előtt, ahol az egyedi Balmain kollekció áruit lehetett az üzlet egyedi akciójában jóval jutányosabban megvenni.

A Stíler blog szerint  a legfanatikusabbak hálózsákokkal érkeztek, és már hajnali 4 óta várták, hogy 9-kor lecsaphassanak a kollekció darabjaira. Az igazi őrület azonban ezután következett. A kapunyitás után ugyanis a sor felbomlott, mindenki próbált az elsők közt bejutni. A biztonsági őröknek sem sikerült kordában tartani az embereket.

Aki az ajtón belülre került, futva kereste a megvenni szándékozott ruhákat, és ha a polcokon nem találta, kikapta a mellette álló, nála szerencsésebb vásárló kezéből. Borultak az állványok, törtek a plexik, még egy kis vér is folyt. Hogy mit meg nem tesz valaki egy szép zakóért vagy szoknyáért?!

– írja a blog szerzője.

Mint írják az egész mindössze  20 percig tartott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik