Belföld

Beleőrül anyja hiányába Rezesova lánya

szlovák gázoló (ingyenes, eva rezesova)
szlovák gázoló (ingyenes, eva rezesova)

Idén ünnepelte tizenhatodik születésnapját Eva Rezesova nagyobbik lánya. A tinilány az utóbbi időben pikáns fotókat tesz fel közösségi oldalára, legutóbb félmeztelen fiatalokról készített kollázzsal került be a szlovák sajtóba, amibe saját képei közül is beválogatott kettőt, így sokan azt hitték, minden képen ő szerepel. A fotókon a fiatalok üvegből isszák a bort, csókolóznak és egymás intim testrészeit fogdossák – írja a Bors.

Ennek kapcsán a szlovák Cas című lapnak nyilatkozott egy pszichológus, aki azt mondta, a lány így próbálja feldolgozni édesanyja hiányát. Alexandra természetesen nem felejtette el rácsok mögött ülő anyját, olykor üzen is neki közösségi oldalán keresztül. Egyszer például azt írta: „Mindennap arra törekszem, hogy minél inkább olyan legyek, mint te, minden nappal közelebb vagyunk egymáshoz”

A lány helyzetén a szakember szerint az sem változtatna, ha többet találkozna édesanyjával. Korábban felmerült ugyan, hogy Rezesová kérelmezni fogja, szlovák börtönben ülhesse le a büntetését, de a családhoz közel álló ismerős szerint odahaza rosszabbak a körülmények. Megoldás lenne még, ha magyar állampolgárságot kapna, akkor több napot is tölthetne lányaival, viszont ehhez kellene, hogy beszéljen magyarul vagy bebizonyosodjon róla, nem veszélyes embertársaira.

A pszichológus szerint a rendszeres látogatás csak Rezesován segít, Alexandra és a húga traumaként élik meg, általában kisírt szemekkel távoznak a börtönből.

Mint ismert, végzetes baleset 2012 augusztusában történt az M3-as autópályán. Az ittas nő egy kocsinak ütközött, hátulról szaladt bele a járműbe, amely így nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó kigyulladt, benne négy utasával. Hárman bennégtek a kocsiban, negyedik társukért küzdöttek az orvosok, de két nappal később ő is meghalt a kórházban.

Rezesova ügyében tavaly szeptemberben mondták ki a jogerős ítéletet. Első fokon kedvezőbb döntés született, a millimosnőt akkor hat évvel sújtották, ráadásul a korábbi döntés értelmében fogházban kellett volna töltenie ezt az időt. Ezzel szemben most börtönbe megy. Rezesova leginkább az új szakértői véleménynek “köszönheti” a súlyosabb büntetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik