Belföld

PolitiKuss: Kritizálta az önkormányzatot, 85 ezret kell fizetnie a tatai nőnek

A közhatalmat birtoklók jogi eszközökkel és büntetőeljárásokkal próbálják elhallgattatni a nekik nem tetsző véleményeket, kampány indult, hogy megváltozzon a szabályozás.

85 ezer forintot kell fizetnie a tatai Somogyi Máriának, miután megosztott a Facebookon egy cikket, ami arról szól, hogy a helyi önkormányzat olcsón eladja és drágán visszabérli ingatlanjait. Két pert is indítottak ellene, ötmillió forintot követeltek tőle a megosztás miatt. A büntetőügye még most is zajlik. A nő azt mondta: felháborította a hír, azt akarta, hogy az ismerősei is tudomást szerezzenek róla, és ma is ugyanúgy megosztaná a cikket.

Somogyi Máriának a Társaság a Szabadságjogokért nyújtott jogi segítséget, valamint a befizetendő 85 ezer forint előteremtésében közösségi finanszírozást kezdeményezett. A jogvédő szervezet „PolitiKuss” címen indított kampányt az ellen, hogy a hatalmat birtoklók jogi eszközökkel próbálják elhallgattatni a kritikusaikat. Márpedig Magyarországon egyre nagyobb kockázatot vállalnak azok az újságírók és polgárok, akik kritizálni merik a politikusokat – véli a szervezet.

A demokrácia működéséhez hozzátartozik a vita és a hatalom mindenkori birtokosainak elszámoltathatósága, ezért több kritikát kell tűrniük a közszereplőknek – figyelmeztet a TASZ. A kritika megfogalmazása nem csak joga, hanem feladata is a közéletileg aktív polgároknak, de a jogszabályok ezt egyre kockázatosabbá teszik. Az országgyűlési képviselőknek és polgármestereknek nem kerül semmibe perelni az állampolgárokat, az ő büntetőügyeikben ugyanis a vádat az ügyész képviseli, míg egy magánembernek az általa felfogadott és fizetett ügyvéddel kellene. A megvádolt személyeket ráadásul ujjlenyomatvételnek vetik alá, lefényképezik, mint egy bűnözőt.

A TASZ új szabályozási koncepciót dolgozott ki, mely szerint becsületsértés és rágalmazás miatt nem lehetne büntetőeljárást indítani, a közhatalmat gyakorló személyek pedig polgári pert sem indíthatnának a hivatalos tevékenységükkel összefüggésben megfogalmazott kritika miatt. Az állampolgárokat arra biztatják, hogy a kampány honlapján elérhető szabályozási koncepciót küldjék el képviselőjüknek, november 9-én pedig a Blaha Lujza téren és a Parlamentnél óriásplakátokat állítanak fel, melyeken matricákkal és filctollal lehet üzenni az ország vezető politikusainak, gyakorolva ezzel a szólásszabadságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik