Belföld

Milliárdos oktatási mutyit sejt a Népszabadság

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 10. 30. 08:03

Egy hónap alatt zavarta le az oktatási kormányzat azt a nagyszabású közbeszerzési eljárást, amely évtizedekre meghatározhatja a magyarországi oktatás fejlődését: az állam decemberig bruttó 924 millió forintot fog költeni egy létező szoftver, a Neptun bevezetésére az iskolákban – írja a Népszabadság.

A nyilvánosság kizárásával zajlott az eljárás, a kormány nem hirdette meg, nem volt verseny, egyetlen céggel, a Neptun fejlesztőjével, az SDA Zrt.-vel tárgyaltak. Ez lesz az eddigi legnagyobb informatikai beruházás a magyarországi közoktatásban, a lap úgy tudja, a Neptun gazdája ugyanis nettó 840 milliót kért a munkáért. Végül 728 millió forintban állapodtak meg.

A cél helytállóságát senki nem vitatja, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) háttérintézménye, az Educatio azzal indokolta a verseny megkerülését, hogy a Neptun fejlesztője már 2004-ben ingyen átengedte a szoftver licencjogait az államnak, de kikötötte, hogy az nem jogosult a szoftvert „módosítani, bővíteni vagy átalakítani”.

Márpedig a Neptunt az egyetemekre szabták, most az iskolák igényeire kell szabni úgy, hogy 2-3 millió ember fogja majd használni. Ezért a fejlesztésért kér a Neptun gazdája bruttó 924 millió forintot. Csakhogy éppen ezért támadja a piac többi szereplője az eljárást. A mutyigyanús ügy további részletei itt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 23.
Mol felirat az olajkonszern töltőállomásán Budapesten, a Szentendrei úton 2017. március 23-án.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.