Belföld

Kihelyezték, de még nem üzemelnek a fix traffipaxok

traffipax(2)(1)(960x640).jpg (Array)
traffipax(2)(1)(960x640).jpg (Array)
Az intelligens traffipaxos kamerákat Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében már végleges helyre kerültek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a honlapján emlékeztet arra, a sajtóban szupertraffipaxként emlegetett hálózat kiépítését a Belügyminisztériummal és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH) együttműködve valósítják meg.

Az ország közútjain idén március 26-tól működik élesben 160 változtatható helyű kamera, és rövidesen az ország területén befejeződik a fix telepítésűek elhelyezése is.

vada

A rendőrség tájékoztatása szerint a kamerák a sebességmérés mellett alkalmasak például forgalomszámlálásra, rendszámfelismerésre, a forgalomtorlódás felismerésére és a biztonsági öv használatára vonatkozó előírások ellenőrzésére, továbbá többféle más szabályszegés felismerésére és dokumentálására is.

Az ORFK megjegyezte, a közúti halálesetek és sérülések csökkentése érdekében fixen telepített kamerák még nem üzemelnek.

A rendőrség honlapján elérhető térképek szerint az autósok Budapesten az M1-es és M7-es autópálya közös kivezető szakaszán a 6-os kilométer közelében, az M3-as sztrádán a 4-es kilométerszelvénynél, az M5-ös autópályán pedig az első és a második kilométer között számíthatnak fix traffipaxokra.

További fix kamerák lesznek a többi között Fejér megyében Székesfehérvárnál, az M7-es autópálya 60. kilométerénél, Komárom-Esztergom megyében Tatabányán, az 1-es út 53. kilométerénél, valamint Nógrád megyében Salgótarjánban, a 2307-es út 3. kilométerénél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik