Belföld

Pusztaszeri repülőbaleset – Viccből lett kis híján tragédia

A fiatal lány  sérülései maradandó fogyatékossággal jártak. Az ügyészség szerint összesen 21-en voltak veszélyben.

Vádat emelt az ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron életveszélyes balesetet okozott a pusztaszeri magánrepülőtéren. Maradandó fogyatékosságot okozó légi közlekedés veszélyeztetésének bűntette miatt állítják bíróság elé.

Mint ismert, a baleset 2014. július 2-án történt, a kisrepülő délelőtt 10 órakor szállt fel egy utassal a fedélzetén.  A földről többen figyelték a gépet. A pilóta túl alacsonyan repült, és  az egyik ilyen manőver közben életveszélyesen megsebesített egy fiatalt. Az ötvenes éveiben járó férfi állítólag a nyomozóknak korábban azt mondta, vezetéstechnikai hibát vétett.

A Csongrád Megyei Főügyészség kedden további részleteket közölt az ügyről. Eszerint a vádlott táboroztatást szervezett egy pusztaszeri tanyán, ennek részeként sétarepülést is tartott vitorlázórepülőjével.  Megengedte, hogy a több mint húszfős csapat a reptéren, a szélzsák közelében álljon, hogy integetni tudjanak a gép utasának. A pilóta meg akarta viccelni őket, ezért manőverezett. Úgynevezett áthúzást hajtott végre, vagyis a fejük felett repült közvetlenül. Ám túl alacsonyan szállt, voltak, akiknek le kellett guggolniuk, illetve el kellett futniuk, hogy ne sérüljenek meg.

A következő manőver közben ismét – a már megijesztett – táborozók felett akart elhúzni, ám ezúttal a repülő mankókereke fejen ütötte az egyik fiatalt. Az ügyészség kedden közölte: a lány sérülései maradandó fogyatékossággal jártak.

Álláspontjuk szerint a pilóta többszörösen megszegte – egyebek mellett –  a repülőtér üzemeltetésével, a légi közlekedéssel, a repülések végrehajtásával kapcsolatos szabályokat, amellyel 21 ember életét, testi épségét veszélyeztette szándékosan, illetve egyiküknek életveszélyes sérülést okozott.

Az ügyben a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik