Belföld

Mehet Bandika az állami oviba, ha akarja a család, ha nem

László Pál
László Pál

újságíró. 2015. 10. 21. 17:48

Vagyis a lényeg, hogy minden gyerek állami óvodába járjon. Nincs egyénieskedés, lesz viszont nagy létszámú óvodás csoport, 30 éves játékok és rosszul fizetett pedagógus. Ez vár a szülőkre 2017. január elsejétől.

Kedden jelent meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának új tervezete a gyermekek napközi ellátásáról, ami “elég jó dolgokat” tartogat a 3 éven aluli gyerekeknek. Eszerint:

  • Kötelező az önkormányzati bölcsi igénybevétele akkor is, ha a településen nincs jelenleg ilyen intézmény
  • Mini bölcsőde: maximum 7 gyerek/csoport, 2 felnőttel
  • Munkahelyi bölcsőde: itt elég lesz 1,5 gondozó minden 7 gyerekre
  • Családi bölcsőde: legfeljebb 5 gyerek egy felnőttel, saját háznál

Csakhogy aki háromévesnél nagyobb, megszívja. Az EMMI ugyanis elzavarná az ovis korúakat a családi napközikből.

Fotó: Fortepan

Három másik családdal két óvodát (preschool, kindergarden) indítunk 4-6 éves gyerekeknek a Gellért-hegy és az Újlipótváros közelében, mert úgy érezzük, hogy még több frissen végiggondolt óvodára, iskolára van szükség

– ezt írta Facebook-oldalán Halácsy Péter, a világhírű Prezi egyik alapítója a nyáron. Olyan érdeklődés volt az első hetekben, hogy szinte felrobbant a Facebook. Nem is csoda. Ma Budapesten, de főleg a Prezi-alapító által is említett 13. kerületben komoly óvodai helyhiány van. Van olyan újlipótvárosi óvoda, ahol a tornaszobába is csoportot kellett tenni, mert akkora volt a túljelentkezés. Ebben a helyzetben nem csoda, hogy a magánóvoda ötlete megmozgatta a szülőket. Igaz, a mostani szabályok miatt némi trükközésre is szükség volt. A jogszabályok alapján ugyanis egy hároméves gyereknek kötelező óvodába járnia. Ez alól csak a jegyző adhat felmentést. Erre egyébként a 11. kerületben elindított „Prezi-ovi” toborzójában is felhívják a figyelmet.

Azt azért tudnotok kell, hogy ez az óvoda nem számít bele a kötelező óvodáztatás kötelékébe, ezért külön jegyzői engedély kell hozzá, hogy a gyerek ne önkormányzati óvodába, hanem ide járjon.

Ha van felmentés, akkor azonban már odaviszi az ember a gyerekét, ahova akarja. Így lett a „Prezi-ovi” is tulajdonképpen családi napközi. Hiszen egy óvoda nyitásának számos, szinte teljesíthetetlen követelménye van. Például saját udvarral kell rendelkeznie és a tornaszoba is kötelező. Ha ez nincs, akkor nem kaphat egyetlen magánvállalkozás sem óvodai engedélyt.

Ennek ellenére, éppen az imént említett kiskaput kihasználva, számos óvodának tartott intézmény működik az állami rendszeren kívül. Ők a családi napközik.

Nekik off

A KSH adatai szerint jelenleg 1137 ilyen intézmény üzemel az országban. A tavalyi számok szerint 7137 gyerekből 4452 volt 3 év alatti. Vagyis a gyerekek 38 százaléka az állami óvodát kerüli ki ezzel a módszerrel. Eddig, ha ilyen vállalkozást indított valaki, akkor pályázhatott a gyerekek után járó állami normatívára. Az új szabályok szerint azonban, ha 2017 január elseje után ovisokat is fogadna, akkor már nem számít majd bölcsődének, csak napközi felügyeletet nyújtó intézménynek, és ezzel az eddigi 268.200 forint/fő állami normatívát simán elbukják.

Vagyis a lényeg, hogy minden gyerek állami óvodába járjon. Nincs egyénieskedés, vagy, ahogy a „Prezi-ovi” alapítói mondták:

„kis csoport, perszonalizált oktatás, projekt alapú tanulás, kevert életkorú csoportok”.

Lesz viszont nagy létszámú óvodás csoport, 30 éves játékok és rosszul fizetett pedagógus.

Fotó: Fortepan

Nem egyeztettek

Mátay Katalin, a Magyarországi Családi Napközik közhasznú egyesületének elnöke azt mondja, velük senki nem egyeztetett a tervezetről. Abban egyetért a döntéshozókkal, hogy voltak eddig is problémák a családi napközikkel, de azt nem hiszi, hogy az a megoldás, hogy minden családi napköziből száműzik az óvodás korúakat. És nem csak ez a bajuk.

 Elég rövid az átállásra biztosított idő és sajnos jelenleg nincs pontos adat a birtokunkban, hogy ez hány családi napközit érint, de az biztos, hogy sokat.

Monopolizálni akarják az oktatást

Egy 13. kerületi családi napközi gazdasági igazgatója azt mondja, hogy ők eddig sem éltek meg az állami normatívából.

Az a pénz pont arra volt elég eddig is, hogy a járulékok felét befizessük. Persze mondhatnánk, hogy 10 gyerekre nincs 5 pedagógus, de az egyértelműen minőségromláshoz vezetne. De ennek ellenére én nem gondolom, hogy a rendszer újabb átalakítása a pénzről szólna. Nagyon keveset spórol ezen az állam. Inkább arról van szó, hogy monopolizálni akarják az oktatást már három éves kortól.

Mariann is szívni fog

És akkor a gyerekről nem is beszéltünk. Mariann 3 éves. Eddig egy magánbölcsődébe járt. Idén augusztus végén lett hároméves, és a szülei úgy döntöttek – miután az összes elérhető óvodában voltak nyílt napon -, hogy nem íratják államiba a kislányt.

A nagyszülők besegítenek anyagilag, vagyis tulajdonképpen ők fizetik, azt az intézményt, ahová a lányom jár. Itt 11 gyerek van egy csoportban, 4 pedagógussal. Ez sokkal barátságosabb, mint az államiban a 30 gyerek egy óvónővel délelőtt, és eggyel délután.

Mariann szülei a már korábban említett kiskaput használták a beiratkozásnál. Vagyis felmentést kértek a jegyzőtől, hogy a kislánynak ne kelljen állami oviba járnia. Most havonta 40 ezer forintot fizetnek, és bár egy lakásban van a napközi, mégis viszik a gyereket egy héten kétszer uszodába, járnak a Néprajzi Múzeumba, az állatkertbe és számtalan városi parkban gyűjtöttek már gesztenyét. A kis hároméves imádja és a szülők szerint ennél nincs jobb visszaigazolás, hogy jól döntöttek.

Most az lesz, hogy két év múlva mindenképpen át kell vinnem az államiba. El tudják azt képzelni, hogy egy ötéves kisgyerek milyen sokkot fog kapni, ha egyik pillanatról a másikra egy hatalmas csoportban találja magát egyedül? Ráadásul úgy, hogy az ott lévő gyerekek két éve együtt vannak, kialakult egy közösség, le vannak osztva a szerepek. Nem tudom, mi lesz.

Profil tiszta szolgáltatások

És a tervezet kritikusainak is ez az egyik érve. A 2017. január elsejei határidő azért rossz, mert egy csapásra döntésre kényszeríti a szülőket. Ha felmenő rendszerben lehetne kiiratkozni az „alternatív” ovikból, az kizárná az ilyen megrázkódtatásokat a kisgyerekek életéből.

Nem először szánja el magát a kormányzat a családi napközikből az óvodások “rendes” intézményekbe terelésére. Már 2013-ban is próbálkoztak azzal, hogy felszámolják a napközik egy részét, de eddig ez elmaradt. 2017-től azonban biztosan kevesen maradnak talpon. Hogy miért? A hivatalos indok a tervezetben így hangzik:

„a köznevelési intézményekben a kötelező délutáni iskolai foglalkozásokon való részvétel, valamint a kötelező óvodába járás, illetve a profiltiszta szolgáltatások létrehozásának célszerűsége teszi szükségessé”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.