Belföld

Kiskorúakat futtatott a kaposvári taxis

A lányok többségét a sofőr győzte meg, hogy pénzért árulják a testüket. Összesen négyen állnak bíróság elé.

Egyebek mellett tizennyolc évét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés miatt áll bíróság elé egy kaposvári taxis, akik a vád szerint lányokat futtatott, köztük kiskorúakat. Rajta kívül három kuncsaft ellen emeltek vádat, de a sofőr az egyetlen, aki előzetes letartóztatásban van.

A vádirat szerint a taxis Kaposváron és környékén ismerősi körébe tartozó lányokat, köztük intézeti nevelt kiskorúakat közvetített ki. 2012 augusztusától 2015 januárjáig összesen tizenkét fiatalt – köztük tíz kiskorút – szerzett vádlottársai – az ügy másod-harmad-, és negyedrendű vádlottjai – számára, illetve másoknak is.

Minden esetben a taxis vitte őket a megadott címre, a férfiak lakására vagy egy előre egyeztetett helyre. A lányok néhány ezertől tízezer forintig terjedő összegeket kaptak a szexért, amelynek egy részét átadták a közvetítőnek. A kuncsaftok tudták, hogy többnyire 18 év alatti fiatalokkal van dolguk.

Az ügyészség szerint több lányt a taxis vett rá arra, hogy pénzért árulják a testüket.  Végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől, járművezetéstől eltiltást indítványoztak vele szemben. Társai felfüggesztettre számíthatnak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik