Belföld

Bárddal torolta meg az iskolai sérelmeket a rémi család

Vádat emelt az ügyészség három ember – egy rémi nő és két fia ellen – akik bárddal és nyújtófával torolták meg, hogy rokonukat – egy kislányt – állítólag bántalmaztak és piszkáltak az iskolában. Kétrendbeli aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése – emiatt állnak bíróság elé hamarosan.

A vádirat szerint a 41 éves anya és két kamasz – 17 illetve 16 éves – gyermeke január 14-én, az esti órákban jelentek meg a szomszéd utcában lakó családnál. Nem mentek “üres kézzel”, egy 50-60 centiméteres nyújtófa és egy húsvágó bárd volt náluk. Amikor beléptek a konyha előterébe, a fiatalabb fiú előrántotta előbbi konyhai eszközt és odaadta azt az anyjának. Az asszony vitatkozni kezdett a családfővel, ekkor – szintén a 16 éves tinédzser táskájából – előkerült a bárd is. Ezt végül a bátyja vette magához. A házban lakó férfin fia igyekezett segíteni, próbálta elvenni a húsvágót. Őt a nő a nyújtófával fejbe verte, olyan erővel, hogy a fiatal a földre rogyott. A támadó testvére ezután lefogta a lábait, hogy ne tudjon védekezni, anyja pedig tovább ütlegelte.

A családfőre a bárddal rontottak rá: a 16 éves kamasznak a jobb fülén sikerült megvágnia, át porcot, de a férfinak végül sikerült kicsavarnia a kezéből a húsvágót. Az anya még ezután sem állt le, őt is ütni kezdte a nyújtófával, 17 éves gyermeke pedig eközben rugdosta.

A férfinak – a zúzott és vágott sebek mellett – eltört a sípcsontja, ahogy a szárkapocscsontja is, utóbbi darabosra. Fia az arcán és a kezén szenvedett zúzódásokat és hámsérüléseket

Ha anyát és gyermekeit bűnösnek találják, egytől hét és fél évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak. Az egyébként büntetlen előéletű család ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt majd – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik