Belföld

Baj van, süllyed a hármas metró alagútja

metro(960x640).jpg (Array)
metro(960x640).jpg (Array)

Át kell dolgozni a hármas metró alagútrekonstrukciójának a terveit, mert az első terv túl sokba került volna, írja a Népszabadság. A pálya részleges állapotfelmérésére 2013-ban írtak ki tendert, de a BKK végül csak tavaly nyáron rendelte meg a munkát a Főmtervtől.

A javítások költségei az első Főmterv-becslésekben 160 milliárdra rúgtak, azonban a városvezetés ezt erősen sokallta, így a lap szerint újra és újra átdolgoztatják a terveket. A legolcsóbb változat is 120 milliárdba kerülne, ebből szinte az összes nem kötelező műszaki elemet kihúzták.

A napilap forrásai szerint az alagutak jelentős kockázatot hordoznak, a beszivárgó csurgalékvíz miatt például a most cserélt sínek alatt porlad a beton, az újpesti szakaszon pedig egy kivitelezési hiba miatt az előírtnál jóval gyakrabban kell cserélni a sínlekötő elemeket. A Kálvin tér és a Határ út között súlyos statikai hibák merültek fel, helyenként süllyed az alagút, tette hozzá a beszámoló. Az sem elképzelhetetlen, hogy az Üllői út alatt futó kritikus szakaszon felülről meg kell nyitni az alagutat, hogy megerősíthessék a födémet.

A Főmtervnek az év végére kell elkészítenie a felújítás engedélyes terveit és a kapcsolódó költségszámításokat, a kivitelezői tendert pedig ennek alapján írhatják ki jövőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik