Belföld

Átalakíthatják a doktori képzést: több pénz, nagyobb szigor

doktori (Array)
doktori (Array)

A doktori képzés kétéves képzési szakaszból és kétéves doktorjelölti szakaszból állna, és emelkedhet a doktori ösztöndíj összege – a többi között ezt tartalmazza a nemzeti felsőoktatási törvény doktori képzéssel összefüggő módosítása, amelynek tervezetét a kormany.hu oldalon tették közzé.

A kabinet által még nem tárgyalt, október 1-jéig véleményezhető javaslat szerint komplex vizsga után lehetne a doktorjelölti jogviszonyba felvételt nyerni. A doktorjelölti jogviszony megszűnne a fokozatszerzési eljárás lezárásával, illetve akkor is, ha a doktorjelölt a jogviszony létesítésének napjától számított három éven belül nem nyújtotta be a doktori értekezését. Ezt a határidőt különös méltányolást érdemlő esetben legfeljebb egy évvel hosszabbíthatnák meg.

Money, money, money

A képzési idő mellett módosulhat a doktori ösztöndíj mértéke is. A doktoranduszok jelenleg több mint 100 ezer forintos havi ösztöndíját az első két évre vonatkozóan 50 százalékkal, a következő kettőben az eredeti összeg kétszeresére emelnék.

Rögzítenék, hogy a doktori képzésben részt vevők egy főre meghatározott támogatása a képzés első négy félévében 1,8 millió forint lenne évente, a fokozatszerzési eljárás támogatott ideje alatt 2,4 millió forint, míg a doktori képzés során sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400 ezer forint. A felsőoktatási intézménynek folyósított képzési támogatás összegét a fokozatszerzési eljárás idejére nyújtott támogatás összegének felével csökkenthetnék, ha a doktorjelölt nem szerez fokozatot.

Jövőre már hatályos lehet

Az intézkedés költségvetési hatása 4,6 milliárd forint, és az a vonatkozó hatástanulmány szerint 27 felsőoktatási intézményben mintegy ötezer hallgatót érint. A változtatásokat, ha ebben a formában elfogadják, a 2016/2017. tanév első félévében doktorandusz jogviszonyt létesítő hallgatókra kell alkalmazni.

A javaslat kitér arra is, hogy az Országos Doktori Tanács a felsőoktatási intézmények doktori tanácsai elnökeiből álló testület, amely állást foglal a doktori képzéssel, fokozatadással kapcsolatos kérdésekben, meghatározza a komplex vizsga szervezésének elveit. A tanács határozza meg a doktori képzésre biztosított magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszám felsőoktatási intézmények közötti minőség- és teljesítményalapú elosztásának elveit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik