Belföld

Elképesztő rámparendszerrel akadálymentesítették a szilágyi orvosi rendelőt

7,2 millió forintot nyert a Baranya megyei Szilágy arra, hogy felújítsák és akadálymentesítsék a háziorvosi rendelő épületét. Utóbbit igen meglepően, egy egész rámpalabirintussal oldották meg, amihez a szomszédos önkormányzati telket is igénybe kellett venni.

A Bama.hu azt írja: több megoldási javaslatot is vizsgáltak, de a mozgáskorlátozott felvonó vagy a lépcsőlift nem volt megvalósítható, műszaki és pénzügyi akadályok is felmerültek. Azonban az sem volt mindegy, hogy milyen rámpát építenek – öt százalékosnál nem lehetett nagyobba lejtése, kilenc méterenként pedig pihenőket is be kellett építeni. A három méteres szintkülönbséget végül igen körmönfont módon hidalták át, kattintson át a képekért ide.

Az orvosi rendelőn kívül egyébként a polgármesteri iroda és az E-Magyarország pont is elérhetővé vált a mozgásukban korlátozottak számára – tudósít a portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik