Belföld

Szent II. János Pál pápa-ereklyét kapott a budapesti plébánia

erdo-peter(960x640).jpg (Array)
erdo-peter(960x640).jpg (Array)

Szent II. János Pál pápa-ereklyét kapott a lengyel katolikus egyháztól a budapesti lengyel plébánia. Az ereklyét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek helyezte el a lengyel közösség kőbányai templomában vasárnap szentmise keretében.

Erdő Péter homíliájában kiemelte: Szent II. János Pál pápa egyetemes pásztor tudott lenni a globális közlekedés és a modern kommunikáció világában. Szava eljutott az egész emberiséghez, életének utolsó napjai és a világ színe előtt vállalt agóniája pedig emberek milliárdjainak lelkét rázta meg.

A bíboros úgy fogalmazott: II. János Pál pápának rendkívül erős kisugárzása volt. Még akkor is vigasztalást jelentett, örömöt és erőt adott a találkozás vele, amikor a betegség már láthatóan elhatalmasodott rajta. A bíboros reményét fejezte ki, hogy II. János Pál ereklyéje és közbenjárása erősíteni fogja a magyarországi lengyel közösség életét, és erőforrása lesz a budapesti katolikus közösség “elevenségének és missziós munkájának” is.

A lengyel-magyar történelmi barátság olyan jó alap, amelyre a lelki élet, a hitben és a szeretetben való közösség is épülni tud – mondta Erdő Péter a szentmise végén.

“Adja Isten, hogy ez a barátság tovább erősödjön, és a különböző történelmi helyzetekben újra és újra bizonyságot tudjunk tenni arról, hogy tudunk együtt gondolkodni, együtt imádkozni és cselekedni Isten akarata szerint” – tette hozzá. A szertartáson mások mellett rész vett Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete és Kovács Róbert (Fidesz-KDNP), Kőbánya polgármestere.

A Budapesten letelepedett és főképpen a kőbányai gyárakban dolgozó lengyel katolikusok 1907-ben kérték, hogy az óhegyi fogadalmi kápolnát használatba vehessék. A jelenlegi templom 1930-ban épült Árkay Aladár tervei alapján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik