Belföld

Éveken át erőszakolta nevelt lányát a kiskunhalasi férfi – 12 évet kapott

Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki éveken át molesztálta nevelt lányát. A Szegedi Ítélőtábla csütörtöki döntésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. Az ítélet jogerős.

Próbálta rávenni, hogy “szerelmeskedjenek”

A  férfi még 2009 nyarán ismerkedett párjával. Novemberben összeköltöztek, egy év múlva pedig házasságot kötöttek. Többször költöztek, 2011-ben Kelebinán két helyen is, 2012 decemberétől pedig Kiskunhalason éltek, nehéz anyagi körülmények között. Emiatt folyamatosan tartották a kapcsolatot a családgondozó szolgálattal. A párnak két közös gyermeke volt, de velük élt a nő korábbi kapcsolatából, 2005-ben született kislánya is.

A 2010 tavaszától 2013 márciusáig – utólag már pontosan nem megállapítható időpontokban és alkalommal – Kelebián legalább négy, Kiskunhalason pedig hat esetben, amikor a férfi egyedül maradt a lakásban a gyerekkel, arra próbálta rávenni a gyereket, hogy “szerelmeskedjen vele”. A kislány ellenállt, ezért nevelőapja az ágyra lökte és fajtalankodott vele, közösülni akart vele. De a gyerek hiába tiltakozott, a férfi nem állt le.

Hiába mondta el anyjának, mi történt

A kislány 2012 márciusában végül elmondta anyjának, mit tesz vele nevelőapja – hiába. Az asszony ugyan számon kérte férjét, de ő tagadott, így végül neki hitt. A kapcsolatuknak egy évvel később vége szakadt, a nő elköltözött. A kislány ekkor a nagyszülőkhöz került.

A gyerek 2013-ban ismét elárulta, mit tettek vele, ezúttal azonban az osztálytársainak beszélt. Egyikük ezt elmesélte édesanyjának, aki 2013 áprilisában felkereste a családgondozót, majd pár nappal később a kislány az iskola igazgatójának, a védőnőnek és az édesanyjának jelenlétében is megismételte az osztálytársának elmondottakat. A kisgyerek anyja ezek után – 2013 decemberében – feljelentést tett.

Jogerős

A bíró indoklásában elhangzott: a törvény ezt a bűncselekményt 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A kiindulópont a középmérték, ami 10 év. A Szegedi Ítélőtábla úgy látta, hogy – tekintettel a bűncselekmény jellegére, arra, hogy a vádlott egy nevelésére bízott különösen fiatal gyermek sérelmére követte el három éven át a cselekmény – az elsőfokú bíróság joggal állapított meg a középmértéknél súlyosabb büntetést, ennek enyhítését semmi nem indokolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik