szijjártó péter (ingyenes, )
Belföld

A magyar-román határra is kerítést építünk

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 09. 15. 15:08

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi bejelentése szerint a  magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármashatártól “ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány.

A miniszter hozzátette: az intézkedésre azért van szükség, mert a magyar-szerb határon épített kerítés hatására az embercsempészek megváltoztathatják útvonalukat, így a bevándorlási nyomás egy része áttevődhet Románia irányába.

Szijjártó szerint munkáról van szó, a határvonaltól négy méterre, magyar területen kezdik meg a földmunkálatokat, amelyek szükség esetén ideiglenes biztonsági határzár, kerítés felépítését teszik lehetővé. A kormány döntéséről tájékoztatást kapott a román külügyminisztérium európai integrációért felelős államtitkára.

Az “ésszerű távolság” azt jelenti, hogy a hármashatártól a Maros folyóig, majd onnan még pár kilométer hosszan kezdik meg az előkészítő munkálatokat – mondta Szijjártó Péter.

Első helyen a határok védelme

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a magyar álláspont szerint világos prioritás lista kell, amikor az Európai Unió közös megoldásokat keres a közösséget “elképesztő erőpróba” elé állító bevándorlásra. Első helyen a határok megvédésének képessége van, Magyarország ennek érdekében mindent meg is tesz. Keddtől mind a fizikai, mind a jogi lehetőségek adottak, hogy Magyarország hatékonyan meg tudja védeni külső, schengeni határát – mondta.

Az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország közötti gazdasági együttműködési megállapodás aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy egyetértenek az arab emirátusok képviselőivel: a háborús területről menekülők otthonukhoz legközelebb kapjanak ellátást és segítséget, hogy ha vége van a konfliktusnak, minél előbb visszatérhessenek otthonaikba.

Az Európai Uniónak anyagi segítséget kell nyújtania Törökország, Libanon, Jordánia és további, Szíriával szomszédos országoknak a menekülttáborok infrastruktúrájának fenntartására, a nemzetközi konvencióknak megfelelő ellátás biztosítására. Ennek a prioritáslista második helyén kell szerepelnie – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Az Egyesült Arab Emírségek is tiszteletreméltó teljesítményt nyújt menekültügyben, több százezer szíriai menekültet lát el jelenleg – tette hozzá Szijjártó Péter.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CAIRO, EGYPT - July 28: The Pyramids of Giza at dusk on July 28, 2015 in  Cairo,  Egypt. Giza pyramid complex bordering what is now El Giza, Egypt. It is the oldest of the Seven Wonders of the Ancient World, and the only one to remain largely intact. The pyramids are lit as part of the evening sound and light show. (Photo by David Degner/Getty Images).
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.