Belföld

Menekültek: rendőrök szállták meg a kőbányai vasútállomást

Rengeteg a rendőr a Kőbánya-Kispest vasútállomáson, ahol menekültek egy csoportja közölte, nem hajlandóak átszállni a Debrecen felé tartó vonatra.

A Hír24 információi szerint rengeteg a rendőr a vasútállomáson, folyamatosan érkeznek az egyenruhások, közleményük szerint a Kiskunhalasról a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomására útba indított menekültkérelmet előterjesztett illegális határátlépők egy csoportjából 5 óra 20 perckor a Budapest, Kőbánya-Kispest vasútállomáson többen közölték, hogy nem hajlandóak átszállni a Debrecen felé tartó vasúti szerelvényre. A csoport kisebb része továbbutazott.

Fotók: Berecz Valter

A menekültek közül többen a vasúti sínpár mellett levetkőzve, gyermekeket maguk elé tartva azt követelik, hogy szabadon eljuthassanak Németországba. A vasúti forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette, ennek ellenére a vonatközlekedésben az érintett szakaszon változások várhatóak.

A menekültkérelmet előterjesztők a menekültügyi eljárás ezen szakaszában Magyarország területén szabadon mozoghatnak, a hatóság kötelezésére azonban nyilvántartásba vételüket követően 24 órán belül meg kell jelenniük a számukra az ügyük elbírálásának idejére kijelölt befogadó állomáson. Az útba indított menekültkérelmet előterjesztők személyi szabadságukat korlátozó hatósági intézkedés alatt nem állnak, írja a rendőrség.

A Hír24 tudósítója a helyszínen azt látta, hogy körülbelül 50-100 ember áll az egyik peronon, a közelükben rendőrök. Tudósítónk szerint mentő érkezett a Kökihez, egy menekült nőhöz, akit kórházba szállítottak, majd később férjét és gyerekeiket is – rendőri vezetéssel – utána vitték. Azt írják, az eset nincs összefüggésben a menekültek tiltakozásával.

A Migration Aid segítő csoportot sem engedték be az állomásra

A 4-es és az 5-ös peron lezárva, a Migration Aid tagjai sem mehetnek oda a menekültekhez, csak azok vannak ott, akik korábban érkeztek, három segítő, akiknél több karton ásványvíz is van.

Lezárva a Köki vasútállomás

Az Index azt írja, az állomás 4. és 5. vágánya közötti peront lezárták, a körülbelül háromszáz fős csoportot a rendőrök pajzzsal felszerelkezve állják körül. A menekültek csendben ülnek a földön, a cél az, hogy Németországba jussanak el.

A vasútállomás többi része, a metró és a buszpályaudvar is zavartalanul működik, bár a parkolóban rengeteg a rendőrautó. Közben a Székesfehérvárra induló és onnan érkező vonatok Kőbánya-Kispest helyett Kelenföldön érhetők el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik