Belföld

Hende: nem fognak lőni a katonák a menekültekre

Összevont bizottsági ülésen vitatták meg az állami vezetők a menekülthelyzetet.

Több mint húsz állami vezető jelent meg kedden délelőtt az Országgyűlés nemzetbiztonsági, honvédelmi és rendészeti bizottságainak együttes ülésén, melynek témája a déli határszakasz védelme volt.

A szerb-magyar határon emelt kerítés állapotáról és a munkálatokról Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Hende Csaba honvédelmi miniszter beszélt. Több ellenzéki képviselő vitatta a határzár hatékonyságát, Kontrát erre úgy reagált, hogy a kerítés létjogosultságát az igazolja, hogy mivel máshol már nem tudnak, a vasút mentén próbálnak átkelni a menekültek. Hozzátette: ha az „ideiglenes biztonsági határzár” teljesen elkészül, az még nagyobb visszatartó erőt jelent majd. Kontrát szerint „az illegális bevándorlók egyre agresszívabbak, követelőzőbbek, nem működnek együtt, így egyre nehezebb körülmények között látják el feladataikat a BM érintett szervei”.

Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője elmondta, hogy csak éjszaka kétezer menedékkérelmet regisztráltak, így azok száma már meghaladja a 44 ezret. Az emberek többsége szírnek vallja magát – mondta, hozzátéve, hogy európai szinten megfigyelhető a szír menedékkérők számának növekedése. Szíria után Afganisztánból és Koszovóból érkeznek a legtöbben.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány azt mondta, csak éjféltől reggel hat óráig csaknem 600 embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt, közülük több mint ötszázat a szerb határnál. Január elseje óta 862 embercsempész ellen indult eljárás.

Hajdu János, a TEK főigazgatója azt mondta: a bevándorlási vonalon érkezhetnek terroristák, az Iszlám Állam térnyerése is érinti Magyarországot. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a balkáni malavita közösségeket sem. Hajdu arra is kitért, hogy nem segíti a rendvédelmi szervek munkáját, hogy különböző portálokon, oldalakon egyes csoportok erőszakra buzdítanak, de ennek részleteiről csak zárt ülés keretében tájékoztatná a képviselőket.

Hende Csaba az ülésen azt mondta: a honvédelmi törvény módosítása nem fogja megengedni a fegyvertelen tömeg fegyverrel való oszlatását. Ugyanakkor bizonyos, testi sérülés okozására alkalmas eszközök használata szükség esetén megengedett lehet. A honvédség katonái logisztikai, egészségügyi, katonai rendészeti feladatokat, közös járőrözést láthatnak el. Bevethetnek pilóta nélküli légi felderítő eszközöket, segíthetik a menekültek nyilvántartásba vételét, vállalhatnak légtér-ellenőrzési és humanitárius feladatokat és ha szükséges, tolmácsokkal is közreműködnek.

Trócsányi László igazságügyi miniszter azt mondta: már Európa több vezető politikusa is elismerte, hogy a tömeges bevándorlás nyomán válsághelyzet alakult ki. Azt mondta: nem szabad elvitatni Európa felelősségét a menekülteket kibocsátó országokban kialakult helyzetért és fontos lenne, hogy az EU azokban az országokban is jelen legyen, ahol a probléma ered.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik