Belföld

A Mazsihisz tíz évig nem szeretne emlékműveket Magyarországon

Az Szabadság térre tervezett új szovjet megszállási emlékműre reagált Heisler András: tízéves moratóriumot kér az emlékműállításra – derül ki a Népszabadságból.

Legalább tíz éven keresztül legyen országos moratórium, ne épüljenek olyan emlékművek, amelyek a XX. század vitatott korszakaival foglalkoznak – így reagált a Népszabadság szerint Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Szabadság térre tervezett emlékműre.

 
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere július végén ugyanis a Gulág Emlékbizottság ülése után bejelentette, hogy társadalmi vitát indít egy, a Szabadság térre tervezett szovjet megszállási emlékműről, amely – közlése szerint – civilszervezetek kezdeményezésére került napirendre. Majd a miniszter kérte a zsidó szervezeteket, nyilvánítsanak véleményt.

A különféle emlékmű- és szoborállítási tervek vagy megvalósításuk folyamatosan súlyos indulatokat gerjesztenek Magyarországon – mondta Heisler András. Magyarországnak végre egy kis nyugalomra van szüksége, nem pedig újabb és újabb konfliktusokra.

A Mazsihisz véleménye egy vélemény – mondta a lapnak Balog Zoltán. A miniszter szerint ezen álláspont mögött egy rossz elképzelés húzódik a közélet természetéről. A vitában, a párbeszédben való részvételnek nincs alternatívája. Az élet ugyanis nem áll meg, és ha mi valamit üresen hagyunk, akkor oda “benyomulnak” mások, és elfoglalják a teret – fejtette ki.

A miniszter azt szeretné, ha a szovjet megszállás áldozatainak emlékműve 2017. február 25-re elkészülne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik