Belföld

Sztrájkolnak a menekültsegítők Debrecenben

Konfliktus alakult ki köztük és a rendőrök, valamint a vasúti rendészek között. Érződik a távolmaradásuk.

Múlt péntek óta nem mennek ki a debreceni pályaudvarra azok az önkéntesek, akik az elmúlt másfél hónapban minden éjjel ott voltak, hogy segítsenek a nagy számban érkező menekülteknek – írja a Népszabadság. Az önkéntesek sztrájknak nevezik távolmaradásukat, amelynek a fő oka, hogy konfliktus alakult ki köztük, valamint a rendőrök és a vasúti rendészek között.

Egy önkéntes azt mondta: elegük lett abból, hogy egyes rendőrök úgy tekintenek rájuk, mintha a beosztottjaik lennének és utasítgatták őket. Azt is sérelmezték, hogy míg ők másfél hónapja naponta éjszakába nyúlóan segédkeztek a menekültek ellátásában, a MÁV még arra sem volt képes, hogy önerőből megoldja az angol nyelvű tájékoztatást.

A lap tudósítója azt tapasztalta szombaton és vasárnap este, hogy nagy szükség lenne az önkéntesekre, a biztonsági őrök és a rendőrök ugyanis nem beszélnek idegen nyelven és nem tudják elmagyarázni az embereknek, hogy hogyan juthatnak el a debreceni befogadóállomásra. Az is problémát okoz, hogy az út végén a gyermekek nem kapnak vizet és ételt. Az önkéntesek abban is segítettek, hogy a nyerészkedők ne verjék át a tájékozatlan menekülteket. Az egyik vasúti biztonsági őr azt mondta: sajnálja, hogy elmaradtak az önkéntesek, mert ők nem értik meg a menekülteket, és félő, hogy káoszba fordul a helyzet.

A kiskunhalasi menekültsegítők is felfüggesztették hétfőn a munkát, azt írták, túl kevesen vannak és ilyen körülmények között nem tudják folytatni a munkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik