Belföld

KDNP, Jobbik: Botka nem foglalkozik a menekültproblémával

Az illegális migráció miatt alakult ki vita a szegedi közgyűlés hétfői rendkívüli ülésen. Botka szerint a közrend fenntartása nem önkormányzati feladat.

A KDNP és a Jobbik képviselői szerint Botka László polgármester nem foglalkozik a várost érintő problémával, a szocialista politikus pedig hangsúlyozta, a közrend, közbiztonság nem önkormányzati feladat, de többlettámogatást nyújtottak a polgárőrszervezeteknek.

Haág Zalán, a szegedi közgyűlés KDNP-frakciójának vezetője szerint nem menekültügyi problémával, újkori népvándorlás állunk szemben, amely eltérő civilizációk összetűzésének rémképét vetíti elő. Európa, Magyarország és a keresztény civilizáció jövője a tét – jelentette ki. A kormány határzár építésével, tranzitzónák létrehozásával és törvények módosításával igyekszik megoldani a helyzetet – tette hozzá Haág Zalán. Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke, önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, Botka László nem foglalkozik a várost érintő problémával, “homokba dugja a fejét” és szinte menekülttábort hozott létre a vasútállomásnál. Szeged déli városrészei a határsértők útvonalába esnek, az itt lakók szenvednek az illegális migráció okozta terhektől, félelemben élnek a szervezett embercsempész bandák miatt. Az egyetem fertőzőosztályai megteltek, a klinikák túlterheltek – hangsúlyozta a politikus.

Botka László úgy reagált, hogy a közrend, közbiztonság nem önkormányzati feladat, a város azonban a rendszeres támogatás mellett többletforrást biztosított az érintett városrészekben működő polgárőrszervezeteknek.
A politikus köszönetét fejezte ki annak a több száz szegedi civilnek, akik – megfogalmazása szerint – állami feladatot ellátva vizet, élelmet és információt nyújtanak a menekülteknek abban a néhány órában, melyet a városban töltenek. A szegedi nagyállomásnál dolgozó önkéntesek munkájának köszönhető, hogy nem alakult ki nagyobb feszültség Szegeden – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik