Belföld

Válsághelyzetet rendel el a kormány a menekültek miatt

Jövő héten szavazza meg a parlament. A déli határon tranzitzónák lesznek, amiket nem hagyhatnak el a menekültek.

Az államhatáron létesítendő tranzitzónák kialakítására és egy új jogi kategóriára, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre is javaslatot tesz a kormány és a Fidesz abban az összesen 13 – köztük két sarkalatos, a honvédelmi és a rendőrségi – törvény módosítását kezdeményező javaslatcsomagban, amelyet pénteken nyújtanak be, és egy hét múlva dönthet róla a parlament – közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta: a déli határon Szerbia felé nyitott tranzitzónákból – amelyekben elhelyezhetők lesznek a nagy számban érkező migránsok – mindaddig nem lehet majd belépni Magyarországra, amíg a menekültügyi eljárások nem zárulnak le. A tranzitzónák helyét a Belügyminisztérium fogja kijelölni. Gulyás Gergely kérdésre rendkívül csekélynek nevezte annak az esélyét, hogy a Szerbia felől Magyarországra érkezők menekültstátust kapjanak.

Arra a felvetésre, hogy mindezek alapján megszűnne az ide érkező migránsok Magyarországon belüli utaztatása a kijelölt helyekre, azt válaszolta: “ez reményeink szerint ezt jelenti”.

Az új jogi kategóriát, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány rendelheti majd el a rendőrség és a menekültügyi hatóság vezetőjének kezdeményezésére, miniszteri javaslatra – közölte a képviselő. Azt mondta, a kabinet élni is fog ezzel a felhatalmazással. Az ilyen válsághelyzet bevezetésével a jogszabályi rendelkezések speciális eszközöket biztosítanak az államnak és az eljáró hatóságoknak.

A parlament elé kerülő indítvány tartalmazza a honvédelmi törvény módosítását is, amely megteremtené a lehetőségét annak, hogy az államhatár védelmében a honvédség közreműködhessen.

A fideszes képviselő beszámolt a büntető törvénykönyv (Btk.) tervezett módosításáról is, amely szintén része a javaslatcsomagnak. Ennek alapján önálló Btk.-tényállás lesz a technikai határzár megrongálása. Javasolják továbbá, hogy súlyosabban szankcionálják az embercsempészetet, az embercsempészektől pedig a bűncselekmény elkövetésének ideje alatt szerzett összes vagyont elkoboznák.

Az előterjesztésnek az is része, hogy a határátlépés során elkövetett bűncselekmény szankcionálásakor ne legyen mellőzhető a kiutasítás. Gulyás Gergely igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy ezek szerint aki illegálisan jön Magyarországra, az hosszú távon nem maradhat itt, mert kiutasítás lesz a vége.

A határzárral kapcsolatos önálló büntetőjogi tényállások ügyében indult büntetőeljárásokban kizárólagos hatásköre lesz a Szegedi Járásbíróságnak és a Szegedi Törvényszéknek – közölte.

A nagy számú menekültkérelem megfelelő kezelése érdekében speciális eljárás bevezetése szintén indokolt, ezért változik a polgári perrendtartásról szóló törvény is. Csakúgy, mint az építésügyi törvény, amely az illegális határátlépők számának drasztikus növekedése miatt szükségessé váló építmények létesítésével kapcsolatban módosul – mondta Gulyás Gergely.

Szerinte a tervezett, várhatóan szeptember közepétől hatályos módosítások – amelyekhez várják az ellenzék támogatását is – alkalmasak lehetnek az illegális gazdasági bevándorlás megakadályozására. Azt is mondta, hogy szerinte a változtatások nem sértenek nemzetközi előírásokat.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese a tájékoztatón bírálta az Európai Uniót is, amely szerinte nem képes a bevándorlás áradatában megfelelő intézkedéseket hozni. Felelőtlen az az uniós politika, amely arra bíztatja a jobb élet reményében elinduló gazdasági bevándorlókat, hogy jöjjenek Európába – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik