Belföld

Trócsányi: a határvédelem nem öncél, minden tagállam érdeke

Minden állam önrendelkezésből fakadó legalapvetőbb joga és kötelezettsége határainak védelme, ezért a magyar és az uniós állampolgárok védelme érdekében minden megengedett módon fel kell lépni a nemzeti és európai normákat megszegőkkel szemben - jelentette ki az igazságügyi miniszter az MTI-nek pénteken Szegeden.

 

A schengeni határon felállítandó fizikai akadály, határzár – amennyiben a határátkelőhelyeket nem érinti – egyezik az uniós joggal és a schengeni szabályokkal, mert azok nem zárják ki, hogy a tagállamok a külső határokat fizikai akadállyal lássák el – közölte Trócsányi László.

A jogellenes határátlépés megakadályozása és a határátlépés kizárólag kijelölt határátkelőhelyekre való korlátozása pedig kifejezetten követelményként jelenik meg a schengeni jogban – tette hozzá a politikus. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a határvédelem követelménye összhangban áll az unió által elfogadott, úgynevezett Dublin III. rendelet szabályaival is.

Felidézte, hogy a nemzetközi menekültjog legjelentősebb forrása a menekültek helyzetére vonatkozó genfi egyezmény szerint az  államok az országba való jogellenes belépés miatt nem sújthatják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük vagy szabadságuk veszélyeztetve volt.

Szerbiából? Akkor nincs fenyegetettség

A szerződés szövegéből az következik, hogy a Szerbia felől érkező menekültek – miután ott nem fenyegeti veszély őket – nem hivatkozhatnak e rendelkezésre – mondta Trócsányi László.

Összefoglalva megállapítható, hogy a nemzeti, a nemzetközi és az uniós jogot együttesen kell alkalmazni. A határvédelem elmulasztása veszélyeztetheti hazánk schengeni tagságát, illetve egész Európa biztonságát – hangsúlyozta a miniszter. Arról is szólt, hogy a kormánynak az a törekvése, hogy az uniós tagsággal rendelkező Románia és Horvátország mielőbb tagjává váljon a schengeni övezetnek.Ugyanakkor az ukrán és a migrációval súlyosan érintett szerb határ esetében kettős uniós és schengeni külső határról beszélünk, ahol Magyarország határőrizeti kötelezettsége is kettős – mondta a miniszter.

A határvédelem pedig nem öncél, ugyanis a schengeni határellenőrzési kódex is úgy fogalmaz: a határellenőrzés végrehajtása nem csupán azoknak a tagállamoknak az érdeke, amelyek külső határainál azt elvégzik, hanem valamennyi olyan tagállamé, amely belső határain megszüntette a határellenőrzést – mondta Trócsányi László.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik