Belföld

Tordasra küldik a Svédországból kiutasított magyar lányt

20 éves, de sokkal kevesebbet tud a világról, mint a kortársai. Magyarországon senkije sincs, mégis el kellett hagynia a malmői nagynénit. Egy vidéki otthonba kerül Wilhelm Fruzsina.

Wilhelm Fruzsina szereti, ha rendben mennek a dolgok. Minden nap ugyanabban az időben kel, ugyanazt az utat járja végig az iskoláig, és ha valami megváltozik, nem érzi jól magát.

Fruzsi úgy él, mint egy 8 éves gyerek.

Pedig már húsz is elmúlt. Egy hete mégis, minden megváltozott körülötte. Már nem mehet iskolába, és csütörtök délután óta már nem is Malmőben él a nagynénjével, ahogyan az elmúlt két és fél évben.

Senkije sincs

Ruff Ágnes, Fruzsina nagynénje 27 éve él Svédországban. Régóta harcol, hogy a lány nála maradhasson. Azt mondja, nem pontosan tudni, hogy a lánynál hogyan alakult ki ez a mentális állapot, de amíg kicsi volt, többször volt lázgörcse és arra gyanakszik, ennek következménye, hogy a nagyon kedves lány keveset tud felfogni a világból. Fruzsina szülei már nem élnek: édesanyja nyolc éve öngyilkos lett. Édesapja hat évvel később tüdőrákban halt meg. A lány ezután apja testvéréhez került, ő lett a gyámja, a nő azonban nem akart tovább gondoskodni róla, ezért amint Fruzsina betöltötte a tizennyolcat, lemondott róla. A teljesen magára hagyott lány 2012 nyarán került Ágneshez, Malmőbe.

Fotó: MTI/Marjai János

Hivatal, hivatal

Mivel Fruzsina magyar, vagyis uniós állampolgár, automatikusan tartózkodási jogcímre jogosult Svédországban. De csak akkor, ha három feltételből egyet teljesít. Vagy munkavállalóként tartózkodik Svédországban, vagy ott tanul, de ha egyik sem, akkor legalább van pénze arra, hogy eltartsa magát. Mivel a lány egyik feltételt sem tudta teljesíteni, és a svéd hatóságok nagyon szabadultak volna tőle, hosszas tanakodás után a külügyminisztérium próbált segíteni.

Hacsak úgy nem

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter áprilisban jelentette be, hogy

„a klasszikus külügyi munka határait súrolva, vagy talán azon túl is lépve”

találtak egy lehetséges megoldást a fiatal helyzetének rendezésére. A tárca piackutatás révén ugyanis rábukkant két cégre, amelyek megrendeléssel látják el Fruzsina nagynénjének, Ruff Ágnesnek a vállalkozását. Az eredeti elképzelések szerint ilyen módon a nagynéninek lehetősége nyílik arra, hogy bejelentse unokahúgát munkavállalóként a műanyag tokokat gyártó vállalathoz, ezzel legális keretet biztosítva a kamasz svédországi tartózkodásához. De Ágnes ezt nem tette meg. Azt mondta, nem jelentette be a lányt, mert ez a segítség nem volt elegendő ahhoz, hogy addig fizesse a költségeket, amíg Fruzsina végleg Svédországban maradhatna.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Még nagyobb csapás

Egy hete azonban Fruzsi már iskolába sem mehetett. A svéd társadalombiztosításnak ugyanis feltűnt, hogy egy olyan segélyt kap a lány 25 hónapja, amire nem jogosult.

Ez havi 1550 svéd koronát jelent és az összeget, most egyben szeretné vissza az állam.

Vagyis majdnem másfél milliót forintban. Ruff Ágnes azt mondja, ezt a pénzt a lány iskolájára fordították, és most azért kellett hazahozni Fruzsit, mert a segély hiányában nem járhat a suliba.

„Én napi 6 órát legalább távol vagyok. Nem zárhatok be egy felnőtt embert a lakásba. Az iskola többek között erre volt megoldás, hogy Fruzsi addig is felügyelet alatt volt, amíg én dolgoztam.”

Újra itthon

Ezért jött ma Magyarországra Fruzsina. Egy otthonba kerül Tordasra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, a svéd jogrendszerben nem volt megoldás az ügyre, a pénzügyi megoldásként Magyarország átadta volna azt az összeget, amelyet a magyar szociális ellátó rendszer adott volna az ellátásra, ezt a felajánlást a svédek visszautasították. A svéd külügyminiszter pedig a tárgyalásokon világossá tette, nincs lehetőség az ügyben politikai megoldásra.

Fotó: Facebook

Ruff Ágnes most azt mondja, folyamatban van egy gyűjtés Svédországban, és ha az esetleg sikeres lesz, és összejön annyi pénz, amennyi ahhoz kell, hogy Fruzsinát bejelentse a vállalkozásába, akkor vissza viszi magához Malmőbe. Addig azonban a lány a tordasi otthonban marad, és rokonok sem nagyon fogják látogatni. Mert olyan Fruzsinak Magyarországon nincs. Csak a messzi Malmőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik