Belföld

Tönkrevágta az eső a debreceni Virágkarnevált

Virágkarnevál (Array)
Virágkarnevál (Array)

Szakad az eső Debrecenben, így képtelenség megtartani a programokat. Csomót fedett helyre vagy új időpontra tettek át.

A folyamatos esőzés miatt a virágkarneváli hét csütörtöki, debreceni Nagyerdőbe tervezett programjai elmaradnak – közölte a karnevál sajtófőnöke az MTI-vel. A Békás-tó partján nem tartják meg a művészeti csoportok fellépését, a karneváli fiesztát, elmarad az Alma együttes koncertje a nagyerdei szabadtéri színpadon és elmaradnak az Értékszigetre tervezett, a hajdú-bihari települések értékeit bemutató programok is – mondta Kerekes Sándor.

Az én virágkarneválom című pályázat eredményhirdetését csütörtökről szombatra halasztották és a IV. Galiba Gyermekfesztivál – Junior Virágkarnevál programja közben, Debrecen főterén tartják majd meg – fűzte hozzá. Kerekes szerint a virágkarneválon résztvevő folklórcsoportok bemutatóját a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterének esőtől védett helyszínén, az úgynevezett hallban rendezik meg csütörtök délután.

Este megtartják a stadionban a 46. Debreceni Virágkarnevál impozáns, Karneváléj című gálaműsorát, bár az erősen felázott gyepszőnyeg miatt a virágkocsik nem hajtanak be a stadionba. A Karneváléj című műsor közönsége ugyanakkor belépőjegyével a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén kiállított virágkocsikat testközelből is megtekintheti – jelezte a sajtófőnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik