Belföld

Lőttek az újpesti Károlyi Kórháznak

újpest károlyi kórház (Array)
újpest károlyi kórház (Array)

Csomó osztályt a Honvédkórház vesz át, ezért megszüntetik az újpesti intézményben. A főigazgató hallgat, az újpesti polgármester láthatólag nem örül.

Az aktív ellátást októberben a Honvédkórház veszi át az újpesti Károlyi Sándor Kórháztól, ahol csak a rehabilitáció marad – írja az Index. A lap értesülését az Állami Egészségügyi Központ is megerősítette. Közölték, az újpestieket súlyosabb betegségek esetén már eddig is a Honvédkórházba utalták.

A központ azt várja, mindkét kórháznak javul a hatékonysága és pénzügyi helyzete, mert a cél az egyensúly irányába mutató átszervezés. Az Index szerint amúgy a két telephelyből álló Károlyi Kórház tavaly 9355 beteget látott el 415 ágyon. 160 volt aktív ágy, 255-ön krónikus betegeket, időseket kezeltek, rehabilitáltak. A kórház már korábban is a leépítés áldozata volt, a 2007-es reform idején sok ágyat vesztett.

 

Az idősgondozás felé elmozdult intézmény adóssága novemberben már 620 millió forint volt, míg az átvevő Honvédkórháznak most 4 milliárdos. Bocskay Tamás, a Károlyi Kórház főigazgatója azt mondta a lapnak: “A fenntartó azt csinál a tulajdonával amit akar”. Wintermantel Zsolt IV. kerületi polgármester szerint az önkormányzatot nem értesítették, annyit tudnak, hogy a dolgozókat hétfőn állománygyűlésre hívták.

A polgármester szerint tíz éve folynak tárgyalások a kórházról, amit folyamatosan leépítettek és elvonták belőle a forrásokat, így az ott dolgozók tartották életben azt. Hozzátette, ezért vett át sok rendelőt az önkormányzat, sőt fel is újította őket.

Idén vette át az Állami Egészségügyi Központ a kórházakat, amiknek kifizette az adósságait és racionalizálásba kezdett. Osztályok megszűnése és összevonások várhatóak, bár a kormány állítja, egy intézményt sem szüntetnének meg. Megyénként szervezik újra az ellátást és megszüntetik a párhuzamosságokat. Egy fő intézmény marad megyénként. Budapesten hat kórház maradna. A központ az ingatlanok fenntartásáról, az étkeztetésről, az őrzés-védésről, a takarításról és a beszerzésekről gondoskodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik