Belföld

A kormányszóvivő nem erősítette meg, de nem is cáfolta Lázár távozását

lázár jános, kovács zoltán (Array)
lázár jános, kovács zoltán (Array)

Kovács Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerteágazó feladatkörrel van megbízva, az lenne csoda, ha nem volnának konfliktusai emiatt.

„A kormányzati munka irányítása jó nagy feladat, Lázár Jánosnak ebből jó nagy szelet jutott” – kommentálta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Figyelő értesülését, mely szerint a miniszter azt fontolgatja, hogy szünetelteti politikai karrierjét és az üzleti szférában próbál szerencsét.

Az ATV pénteki műsorának szerdai felvételén Kovács azt mondta: híresztelésnek gondolja a Figyelő állításait. Arra  a kérdésre, hogy Lázár János túl sok konfliktust gerjesztett a kormány partnerei körében, a szóvivő azt mondta: ebben a pozícióban az lett volna a csoda, ha nem lenne konfliktus, annyira szerteágazó feladatkörrel és szervezőmunkával van megbízva.

Az augusztus 25-én kezdődő, a kormányzati munkát értékelő megbeszéléseken kulcsszerepet kap Lázár János, az államtitkárok teljesítményéről ő referál majd Orbán Viktor miniszterelnöknek. Kovács azt mondta, minden személyi döntés a miniszterelnök kompetenciája, a kormányátalakításról szóló döntések szeptember 15-ig megszületnek. A kormányszóvivő azt is mondta, hogy nem poénkodna azzal, hogy „akinek halálhírét keltik, azzal mi szokott történni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik