Belföld

A cigányvezető szerint belső rasszizmus miatt kell lemondania

Lakatos László a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (FRNÖ) elnöke lemondását hivatalosan nem indokolta, de úgy véli nem bírták elviselni, hogy ő oláh cigány - írja a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet számukban.

A lapok szerint a közgyűlés nem titkolt szándéka volt az elnök leváltása a különböző szabálytalanságok miatt, Lakatos László azonban még az ellene irányuló bizalmatlansági indítványt megelőzően maga jelentette be távozását és megjegyezte: képviselőtársai nem tudják elviselni, hogy ő oláh cigány.

Az önkormányzat közgyűlését eredetileg azért hívták össze, mert Lakatos fel akarta menteni a szervezet által fenntartott Európai Üzleti Polytechnikum Szakközépiskola igazgatóját. A Magyar Államkincstár viszont nem állapított meg lényeges szabálytalanságot, ami az iskola 30 millió forintos adósságához kötődne.

Az elnöki posztot Csóka János, a Roma Polgári Tömörülés képviselője, az MSZP roma tagozatának budapesti elnöke tölti be, aki jelezte, hogy az összes fővárosi roma szervezet vezetőjével fel kívánja venni a kapcsolatot és a tervek szerint a budapesti roma értelmiségekkel együtt stratégiát dolgoz ki a fővárosi vezetés számára.

A Magyar Nemzetnek egy romaügyi szakértő, Forgács István  elmondta, hogy a csoporton belüli rasszizmus a konfliktusok során folyamatosan visszatérő elem a roma szervezetekben. Az, hogy valaki beás, oláh vagy magyar cigány, az előbb-utóbb érvként szokott elhangzani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik