Belföld

Ünnep van, Szijjártó végre beköltözött új házába

szijjártó péter katarban (Array)
szijjártó péter katarban (Array)

Egy évvel és négy hónappal ezelőtt vette meg a 167 milliós luxuslakást, kiböjtölte, beköltözhet.

Nem győzzük hangsúlyozni: a külügyminiszternek családi összefogással sikerült megvenni a 1586 négyzetméteres dunakeszi ingatlant, amiben először csak három fürdőszoba volt. De Szijjártóék ezt kevesellték, ötöt akartak, tehát öt lett, írtuk korábban. A miniszter a ház áráról korábban az RTL Klubnak azt mondta, 80 milliót fizetett saját megtakarításaiból, szülei pedig 67 millióval járultak hozzá a vásárláshoz, később viszont azt, hogy 68 milliót fizetett ő, szülei pedig 79-et.

De most az a lényeg, hogy a Bors azt írja, vége a felújításnak, a miniszter és családja végre beköltözhetett, a munkálatok végeztével pedig a lap szerint a korábban 167 milliós villa értéke már megközelíti a 200 milliót, azonban a tárcavezető arról nem kívánt nyilatkozni, mennyit költött felújításra, átalakításra.

A miniszter szomszédjai igen szűkszavúak, csak egyikük volt hajlandó szóba állni a lap munkatársával, de ő is csak annyit mondott, Szijjártó udvariasan bemutatkozik és köszön mindenkinek, akivel az utcán összefut.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik