Belföld

Megszólaltak a kerítésépítők: napi tizenkét órát dolgozunk, a semmi közepén, a tűző napon

határzár (Array)
határzár (Array)

A katonák közül többen azt fontolgatják, mihelyt lesz rá lehetőségük, leszerelnek, otthagyják a honvédséget. Úgy érzik, céltáblák, akiket kihasznál a kormány, idegesíti őket az egészet körülvevő médiacirkusz is.

Augusztus 31-re kész a határzár? Dehogy! Majd csak november végére, de valamit biztos át fognak adni augusztus végén is, mert ha egyszer Orbán azt mondta, hogy az a határidő, akkor az a határidő.

„Nekünk már az elején november végét mondtak, ami kezd egyre inkább nyilvánvalóvá válni a közvélemény számára is, de így is nagyon necces” – mondta a Hír24-nek az egyik kerítésépítő katona.

Kerítést a ház köré építünk

Erről beszélt korábban Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium parancsnoka is, az ATV-ben úgy fogalmazott, első körben, vagyis a nyár végéig csak a műszaki zárrendszert telepítik a teljes határszakaszra. Ez egy másfél méteres, három soros NATO drótakadály. Korábban már megírtuk ezzel kapcsolatban, hogy a hét végére befejeződik a gyorstelepítésű drótakadály telepítése a magyar-szerb határ Csongrád megyei szakaszán, Ásotthalomtól Tiszaszigetig.

A parancsnok elmondása szerint a nyár végéig 50 kilométer hosszan, ahol a legsúlyosabb a migráns-probléma, kiépül a teljes, a kettős határzár, de a 175 kilométeres szakasszal csak november végére lesznek kész. Ruszin szerint pedig nem kerítés épül, azt a ház köré szoktunk húzni, hanem ideiglenes biztonsági határzár, amit a HM csak IBH-ként rövidít.

 Kettős határzár
Kép: MTI / Ujvári Sándor 

Az IBH GYODA része (ami a gyorstelepítésű drótakadály) azonban nem a leghatásosabb eszköz a migránsok ellen, egy körömcsipesz ugyan kevés az átvágásához, de egy reszelőnek már nem jelent akadályt, gyors, hatásos eszköznek bizonyult, három-négy perc alatt meg lehetett vele bontani a drótakadályt.

Jó a hangulat. Vagy mégsem?

Ruszin szerint amerre a katonák eddig jártak, lakosság örült nekik, pozitív volt a fogadtatás. Annyira, hogy egy dél-alföldi gazdákat tömörítő szervezet ezer kiló görögdinnyét, kétszáz kiló körtét, nektarint és almát adott a minap a határzár építőinek. „A gyümölcs nagyon jól esett, de ez emberek hozzáállása már kezd sok lenni. Mindenki örül, mindenki mosolyog, hogy lezárjuk a határt, valaki még meg is tapsol minket. Zavaró” – mondta egy Mórahalom közelében dolgozó, névtelenséget kérő katona.

 Kép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

„Meg ez a nagy médiacirkusz is idegesítő, mindig jönnek és fotóznak minket, aztán egyesek istenítenek, hogy na, ők védik meg az országot a bevándorlóktól, mások meg elátkoznak minket, hogy Fidesz-bérencek. Ez a társaságot is megosztja. Kezdetben még beszélgettünk munka közben, mostanában azonban egyre kevésbé szólunk egymáshoz. Inkább csak dolgozunk, fektetjük a drótot, állítjuk a betonoszlopot.”

Jelenleg egyébként 535 katona dolgozik a határzár építésén, de arra is megvannak a tervek, hogy a határidő tartása érdekében legfeljebb 900 főre emeljék ezt a létszámot. Beszélgetőpartnereim, egymástól függetlenül azonban úgy fogalmaztak, kizárt, hogy november végére felépüljön a háromméteres kerítés.

Plusz ötezer naponta

De hogy még jobban ösztönözzék a katonákat, Hende Csaba honvédelmi miniszter pluszpénzt ígért. Körlevelet írt a katonáknak, abban már november 30-át említi az „Ideiglenes Biztonsági Határzár” feladat befejezési időpontjaként és jelentős jutalmat ígért az építésben részt vevőknek. Ha minden a megszabott ütem szerint halad, a katonák napi bruttó ötezer forint jutalomban vagy teljesítményjuttatásban részesülnek.

„A Magyar Honvédség felkészült erre a feladatra és Önökre hárult ennek végrehajtása. Tudom, hogy az Önökre bízott munkát el fogják végezni, teljesítik a kötelességüket” – áll az először a Vastagbőrön megjelent levélben.

„Nem az ötezer forinton van a hangsúly, hanem azon, hogy napi tizenkét órát dolgozunk, a semmi közepén, a tűző napon” – mondta a katona.

Ásotthalomtól Tiszaszigetig 70 kilométeren, hat munkacsoportban mintegy kétszáz katona dolgozik, az ő munkájukat közfoglalkoztatottak segítik – közölte a parancsnokhelyettes. Hozzátette: a katonák reggel 7-től este 7-ig, a közfoglalkoztatottak két váltásban 6.45-től 18.45-ig dolgoznak.

 MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Bátor Ferenc alezredes ezzel kapcsolatban azt mondta,naponta jelenleg mintegy kétszáz horganyzott kerítésoszlopot helyeznek el a cölöpverőgépekkel Mórahalmon két helyen, illetve Tiszasziget térségében. A közeljövőben a Csongrád megyei szerb-magyar határszakaszon 12-13 helyszínen végzik majd párhuzamosan ezt a munkát.

„Nem ezért lettem katona”

November 30-ig építenek majd a katonák, a közfoglalkoztatottaknak is addig tart a program, a Belügyminisztérium pedig toborzásba kezdett, 1358 fegyveres biztonsági őr és 191 új rendőr felvételére adtak felhatalmazást és költségvetést a tárcánál, akik az újonnan létesülő menekülttáborokat, így a tervek szerint egyfajta gyűjtő-elosztó központként működtetendő kiskunhalasi tábort is őrzik majd.

„Én nem ezért lettem katona, nekem ez nem kell” – fakadt ki az egyik katona, aki azt fontolgatja, otthagyja a honvédséget, mihelyt lesz erre lehetősége. Úgy tudja, többen is ugyanezt tervezik a kerítésépítő társai közül. „Céltáblák vagyunk, akiket kihasznál a kormány” – foglalta össze.

És hogy mit csinál közben a menekültek? Azt, amire számítani lehetett, egyfelől egész egyszerűen elsétálnak az épülő kerítés mellett, vagy leülnek a kerítés szerb oldalán, de már magyar területen, ott várják meg a hatóságok embereit.

Kerestük a Honvédelmi Minisztériumot is, többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy az 5000 forintos pluszpénz hány embernek jár majd és a tervek szerint mekkora összeg megy el erre, illetve megkérdeztük, tudnak-e a határon dolgozó katonák között uralkodó hangulatról. Cikkünk megjelenéséig azonban nem válaszoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik