Belföld

Továbbra is csak terebélyesedik a kórházak adósságállománya

Nyár elején a kormány kifizette a lejárt tartozásokat, de ez csak tűzoltás volt, a jelenlegi 40 milliárdos adósságból már szeptember elejére 60 milliárd lehet.

Nem hozott megoldást a kórházi tartozások nyár eleji konszolidációja – közölte a Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége. A szervezet úgy látja, hogy a jelenlegi 40 milliárd forintról már szeptemberben 60 milliárdra nőhet a beszállítók felé fennálló adósságok összege.

A szervezet ismét hangsúlyozta, hogy szakértőik szerint a helyzeten csak a finanszírozási rendszer új alapokra helyezésével, egyes pénzügytechnikai intézkedések meghozatalával lehet hosszú távon javítani. Továbbra is egy „pénzügyi védőháló” felállítását, valamint az életmentő eszközök áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentését szorgalmazzák, hogy megakadályozzák a vállalkozások ellehetetlenülését.

A szövetség emlékeztet arra, hogy a kórházi adósságrendezés és konszolidáció során mintegy 60 milliárd forintot fizettek ki június elejéig az orvostechnikai eszközbeszállítók lejárt tartozásaira – ez mindenképp szükséges lépés volt, de csak tűzoltásként értelmezhető az álláspontjuk szerint. Az adósság már most újratermelődik, érezhető mértékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik