Belföld

Nyílik a második tranzitzóna, a Déli pályaudvarnál

tranzitállomás2 (Array)
tranzitállomás2 (Array)

A pályaudvar egyik kevésbé használt aluljárójában alakítják ki a főváros második tranzitállomását, szerdán. A tervek szerint majd a Nyugatinál is lesz egy, a hét végén nyitnak ott.

A Keletinél nyílt első tranzitállomásról írtunk már korábban, többek között azt, hogy a főváros alapvető közegészségügyi és higiénés szolgáltatásokat biztosít a helyszínen, amit a bejáráskor már igénybe vettek az érintettek. Később volt egy kis bonyodalom az átadott, majd rögtön le is zárt zuhanyzóval, de azóta minden tisztázódott, az is működik.

 MTI / Koszticsák Szilárd

A Napi Gazdaság a mai számában azt írja, hogy a következő tranzitállomás holnap nyílik, a Déli pályaudvar egyik kevésbé használt aluljárójában. A tranzitzónák célja, hogy a migránsok legyenek jelen a zónákon kívül eső területeken, illetve cél az is, hogy emberségesebb körülmények között várhassák ki a továbbutazást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik