Belföld

1,3 milliárdot autóztak el tavaly az állami vezetők

orban-kocsit-hajt(210x140).jpg (Array)
orban-kocsit-hajt(210x140).jpg (Array)

Idén 430 millió forint értékben bővült új járművekkel az állam flottája.

Több mint 1,3 milliárd forintba került az állami vezetők számára biztosított autók tavalyi üzemeltetése – tudta meg a HVG.hu. Legalább 625 autó fut közpénzből és 21 autó balesetezett is, ezeket meg is kellett javítani, egy pedig totálkáros lett.

Az idei első félévben 115 millió forintba került a miniszterek és államtitkárok autóinak fenntartása, de ennél szélesebb körben jár szolgálati autó. A külügyi és honvédelmi tárcák kivételével a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság gondoskodik a járművekről, az ő üzemeltetésükben van 625 autó, melyek tavaly 12 millió 653 ezer kilométert futottak.

Az állami flottában lévő autók kora változó, a legrégebbi 24 éves, de vannak idén tavasszal beszerzett kocsik is. 430,7 millió forintot költöttek legutóbb 44 gépjármű beszerzésére, ezeket a Porsche Hungária szállította. Nyolc Volkswagen Multivant vettek, a többi autó Skoda.

Az elmúlt öt és fél évben 84,6 millió forintot tett ki a sofőrök hibájából bekövetkezett közlekedési balesetek kárösszege. Totálkárosra két járművet törtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik