Belföld

Józsefváros: a Főkert záratta be a játszóteret, emberi ürülék miatt

II(960x640).jpg (Array)
II(960x640).jpg (Array)

A Kocsis Máté vezette önkormányzat állítja: nem ők rendelték el a II. János Pál pápa tér játszóterének bezárását, a Főkert Zrt. intézkedett a fertőzésveszély miatt. Közegészségügyi vizsgálat, szitálás jön.

Ezúton szeretnénk cáfolni és visszautasítani azokat a sajtóban megjelent hamis állításokat, melyek szerint a játszóteret a Józsefvárosi Önkormányzat vagy Kocsis Máté polgármester záratta volna be, azzal a céllal, hogy a gyerekek ne tudjanak játszani. A valóság az, hogy a Főkert zrt. hozta meg az erre vonatkozó döntést és intézkedést, figyelemmel a játszótéren lévő emberi ürülék mennyisége miatti fertőzésveszélyes helyzetre – írja csütörtökön kiadott közleményében a Józsefvárosi Önkormányzat.

Ígéretük szerint több mobil wc-t helyeznek ki a helyszínre, ezek ürítéséről minden reggel az Fővárosi Csatornázási Művek gondoskodik majd. Nagy reményeket fűznek az új fővárosi tranzitállomásokhoz, abban bíznak, hogy a hatóságok majd odakísérik a téren táborozó bevándorlókat, így újra rend lesz a területen.

Ürülékmentesítés, vegyszerezés

Mint írják, az elmúlt három napban a Józsefvárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Szolgálata megnövelt létszámmal, jelentős ráfordításokkal végezte a közterület-fenntartási munkálatokat a téren, együttműködve az FKF és a Főkert munkatársaival.

Ebben az időszakban több, mint 50 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el. Beszámolójuk szerint ezzel egyidejűleg megkezdödött a megrongálódott zöldfelületek és sérült kerítéselemek felmérése is. A következő napokban megtörténik a játszótér és a homokzó ürülékmentesítése, közegészségügyi vizsgálata, amely eredményének ismeretében vagy szitálással és vegyszerezéssel megtisztításra kerül a homok, vagy a teljes cseréje történik meg – írják közleményükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik