Belföld

Élelmiszert termeltek volna a menekülttábornak kinézett földeken

martonfai lőtér (Array)
martonfai lőtér (Array)

Ki vannak akadva a martonfaiak, a belügyminisztériumból csak hétfőn délután keresték meg a polgármestert, hogy egyeztessenek a szombaton bejelentett tervről.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a Zala megyei Somfáson és a Baranya megyei Martonfán létesítendő menekülttáborok felépítését, így a munkát a nélkül meg lehet kezdeni, hogy építészeti-műszaki tervtanácsi vélemény születne és véleményezési, bejelentési eljárásokra sincs szükség – írja a 444.

Ezek szerint hiába reklamál a 220 lelkes Martonfa vezetése – a független alpolgármester, Csémi Gabriella azt mondta: csak az internetről értesültek arról, hogy a település határában menekülttábor épül. Az a nagyobb baj, hogy szerintük a Pécstől 10 kilométerre lévő falu tökéletesen alkalmatlan a nagyobb embertömeg fogadására. A tábornak kijelölt volt honvédségi lőtéren nincs semmiféle közműszolgáltatás, se áram, se víz. A 66 hektáros területet a település mezőgazdasági célra hasznosítaná, szociális szövetkezetet is létesítettek a faluban, melynek célja, hogy saját ellátásukra élelmiszert termeljenek. A kormány hosszú ideig figyelmen kívül hagyta a kérést, most pedig minden egyeztetés nélkül úgy rendelkezett, hogy több ezer menekültet telepít ide.

Most így néz ki a kiszemelt terület. Fotó: MTI

Csémi szerint érthetetlen, hogy a kormány miért nem az országszerte üresen álló laktanyákat használja fel ilyen célokra, ezek közművesítve is vannak. Ehhez képest a Martonfalván kinézett területen még egy viskó sem áll, több kilométert kell mennie az embernek, hogy egyáltalán vízhez jusson. Szinte képtelenség emberi tartózkodásra alkalmassá tenni a területet – fejtette ki az alpolgármester. Szerinte egyébként nem véletlen, hogy ezt a területet jelölték ki, nemrég ugyanis Vona Gábor Jobbik-elnök járt a településen és megígérte, hogy segít lobbizni azért, hogy a volt lőtér a szociális szövetkezethez kerüljön. A lépést Csémi a Fidesz kicsinyes bosszújának tartja és elmondta: bár az önkormányzatban szimpatizálnak a Jobbikkal, formálisan távol tartják magukat a pártpolitikától, csak a helyi közösség érdekei fontosak.

A Belügyminisztérium csak hétfőn délután vette fel a kapcsolatot Bosnyák Attila András polgármesterrel, valószínűleg kedden tartanak megbeszélést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik