Belföld

Orbán beveszi a Várat, de elmarad a vidéki hódítás

Budai-var(960x640).jpg (Array)
Budai-var(960x640).jpg (Array)

A kormányfő 2016. március 15-ét új hivatali irodában ünnepelheti. A minisztériumok egyelőre mégsem költöznek.

Orbán Viktor kormányfő és Lázár János jövőre már a Várban dolgozik. Gőzerővel zajlik a leendő hivatali épületek kialakítása. A Figyelő miniszterelnökségi forrásra hivatkozva azt írja, hogy – a korábbi tervek, ígéretek ellenére – ebben a kormányzati ciklusban ugyanakkor egyetlen minisztérium sem költözik vidékre. Decentralizáció mégis lesz. A szaktárcák helyett állami intézmények, országos hatáskörű szervek mehetnek Budapestről más településekre. A közigazgatási reform keretében.

„A kormány egyértelmű célja az, hogy a korábbi fővárosközpontú mellett egy területileg decentralizáltabb, a vidéki emberek érdekeit is hatékonyabban képviselni tudó gondolkodást valósítson meg. (…) A kormány célja, hogy folyamatosan csökkentse a társadalmi, fejlettségi szakadékokat a vidék és a főváros között.”

A hetilap úgy tudja, a kormány szeptemberben tárgyal az államigazgatási szervek költözéséről. Több város eséllyel pályázhat arra, hogy valamely intézmény székhelye legyen. Székesfehérvár, Győr, Pécs, Debrecen mellett elsőként Miskolc értékelődhet fel. Ott Lázár miniszter már terepszemlét is tartott.

Az egyelőre titok, hogy melyik város, melyik kiemelt állami intézménynek adna otthont, de a Figyelő úgy tudja, potenciálisan a Miniszterelnökség alá tartozó néhány terület irányítása kerülhet vidékre. További részletek a hetilap legfrissebb számában.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik