budai nagy antal gimnázium (Array)
Belföld

Nem akarnak Schmitt Pál Gimnáziumot

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 07. 23. 09:31

A Demokratikus Koalíció szerint olyan embert neveztek ki a Budai Nagy Antal Gimnázium élére, akit nem támogat sem a tantestület, sem a szülők, sem a diákok, ráadásul még a pályázata szövegét is egy másik pályázati anyagból másolta. A szülők, a pedagógusok és a diákok tehetetlenek az Orbán-kormány oktatási rendszerében, „ahol erőből lehet a Fidesz hűséges kádereit kinevezni”, még akkor is, ha az illető plagizált – tudatta Niedermüller Péter.

A párt EP-képviselője ennek kapcsán tudatta, így a Fidesz jóvoltából olyan emberek kezébe kerülhet “az ifjúság szellemi pallérozódása, akik még saját pályázati anyaguk megírására sem voltak képesek, inkább ellopták más szövegét”. A DK politikusa érthetőnek tartja, hogy a szülők nem szeretnék, ha „gyermekeiknek egy tolvaj nyújtana erkölcsi iránymutatást.  (…) A Demokratikus Koalíció szerint a Budai Nagy Antal Gimnázium nem lehet Schmitt Pál Gimnázium!”

A párt követeli, hogy „azonnal távolítsák el a plagizáló, mindenki által elutasított, erőből kinevezett fideszes igazgatót! A DK szerint eredményes oktatás csak feddhetetlen előéletű, szilárd erkölcsökkel rendelkező, mindenki által elfogadott iskolaigazgatóval képzelhető el.”

A tárca nem vizsgálja a plágiumügyet

Ezt Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár mondta az ATV-nek. Szerinte se idő, se kapacitás nincs arra, hogy minden pályázatot végignézzenek, és egyezéseket keressenek benne. (Ezt a szülők megtették, a pályázat néhány mondatát bemásolták egy internetes keresőbe, és megdöbbenve tapasztalták, hogy vannak egyezések. Bár a szülői munkaközösség nem tud róla, de Manolovitsné kinevezése már megtörtént.

A Népszabadság arra volt kíváncsi, hogy miután kiderült – Czunyiné Bertalan Judit egyetemi barátnője – Manolovitsné Erdőközi Orsolya plagizált az igazgatói pályázatában, „felülvizsgálja-e döntését a miniszter?”. A lap a humántárcától azt a választ kapta, hogy a megbízási jogkör gyakorlója a beérkezett információk birtokában „saját hatáskörben döntött, az érintett köznevelési intézmény jövőbeli működtetése és fejlesztése érdekében. Sem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, sem annak budapesti tankerületéhez nem érkezett hivatalos írásbeli megkeresés a XXII. kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium intézményvezetői pályázatával kapcsolatban plágiumvádra hivatkozva”.

A plágiummal vádolt igazgató az RTL Híradónak azt mondta: az egész alaptalan vádaskodás.

Mindez könnyen ellenőrizhető, mindkét pályázat olvasható a neten

Manolovitsné pályázatában ezt írja például: „Meggyőződésem, hogy a mai gazdasági és társadalmi helyzetben vezetőként a menedzseri irányvonalat kell követni. Az adott intézmény és környezetének támogatása, létének biztosítása elsődleges feladat kell, hogy legyen ahhoz, hogy az sikeresen működhessen. Hangsúlyt kívánok fektetni a szakmai innovációra, a feltételrendszerek fejlesztésére, a külső kapcsolatokra, a PR munkára.” Majd így folytatja: „Kiemelten fontosnak tartom eredményeink megismerését és megismertetését, az intézmény érdekeinek védelmét.”

A tiszaalpári általános iskola igazgatójának két évvel ezelőtti, 2013-as pályázatában ugyanakkor ez áll: „Meggyőződésem, hogy a mai gazdasági és társadalmi helyzetben a menedzseri irányvonalat kell követni. Hangsúlyt kívánok fektetni a szakmai innovációra, a feltételrendszer javítására, a külső kapcsolatokra, a PR munkára, eredményeink megismertetésére, az intézmény érdekeinek védelmére”.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.