Belföld

Aschertől nem kell paráznia a Szabó családnak

szabo-laszlo(960x640).jpg (Array)
szabo-laszlo(960x640).jpg (Array)

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező szerint tökéletesen hamis, hogy ő fenyegetett. A magyar morálról két felvonásban.

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a minap a 168 Órában azt állította, felesége, Papp Csilla azért perli a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, mivel szenátusi meghallgatásán Ascher Tamás megjegyezte, “a facebookos képeik alapján nagyon helyesek a gyerekeik”. Papp Csillát kancellárnak jelölte Orbán Viktor, de az őt ért támadások miatt visszalépett.

Az interjúban Szabó az összeférhetetlenségről csak annyit mondott, hogy otthon nem szoktak az ő munkájáról beszélgetni, és hangfelvétel bizonyítja, ezt neje meghallgatásán el is mondta a szenátusnak, mire Ascher azt felelte, „ez nagyon helyes, majd hozzátette: egyébként a facebookos képeik alapján nagyon helyesek a gyerekeink. A Keresztapában ez a mondat úgy folytatódna: ja, és vigyázzanak rájuk, kár lenne értük. (…) Lehet ízlésbeli, értékbeli, politikai, szakmai kifogásokat felhozni. De a gyerekeit így hozni szóba egy meghallgatáson egy háromgyerekes anyának?! Hát mi köze Aschernek a gyerekeinkhez? Ráadásul a jelen levő rektor, M. Tóth Géza meg Máté Gábor, Szász János, Bárdos András, Novák Eszter és sokan mások asszisztáltak ehhez”.

A riporter közbevetésére, kizárt, hogy Ascher Tamás fenyegetett, inkább csak ironizált, Szabó azt felelte, ezt a bíróság dönti majd el, és szerinte nem a per tűnik fenyegetőnek. Azt is mondta, a szenátusi ülésen a hangfelvételt minden jelenlévő engedélyezte.

„Ez a beállítás tökéletesen hamis”

Ascher Tamás visszavágott. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett rendező levelében emlékeztet rá, hogy noha Szabó László múlt heti 168 órás interjújában drámaian ecseteli a feleségét ért sérelmet, „ez a beállítás tökéletesen hamis.

A bemutatkozó beszélgetésen néhány mondattal korábban maga Papp Csilla hozta szóba a gyermekeit. Fontosnak találta elmondani: »Három gyönyörű gyerekem van.«”

Erre reagált, „természetesen mindenféle fenyegető szándék nélkül, sőt valóban elismerően”. Azt fogalmazta meg, hogy ha már szóba került a család, ők máshol látnak problémát családi vonatkozásban, „nevezetesen: hogyan képviselheti az egyetem érdekeit őszintén, akinek a férje a Magyar Teátrumi Társaság titkáraként részt vesz az egyetemünk elleni rágalomhadjáratban, és minden lehetséges fórumon ellenünk foglal állást?”

A legendás rendező nem hiszi, „hogy Szabó László ne tudná pontosan, hogy erről szólt a vita. A hamis, mesterségesen dramatizáló beállítás neki, a kommunikációs szakembernek nyilván nem okoz nehézséget. Egy ügyesen megválasztott mondatot színez ki, elterelve a figyelmet a rendkívül komoly, háromórás meghallgatás egyértelmű tanulságairól”.

Ascher emlékeztet rá, hogy a szenátus üléseiről készített hangfelvétel bizalmas, a napokkal később legépelt szöveg is. Nem tudja, „hogyan juthatott hozzá Papp Csilla a szöveghez, legálisan biztosan nem. Így idézni sem idézhetett volna belőle, ügyesen szemezgetve”.

Többen javasolták, hogy a szenátusi meghallgatás szövegét tegyék föl az internetre, hogy kiderüljön, „milyen összefüggésben hangzottak el a kérdések, és hogy a szenátus felelősséggel, soha nem sértően kérdezett. Természetesen az is kiderülne, mekkora volt a jelölt felkészültsége és jogosak-e a »morális megfontolások«, amelyekre való tekintettel állítása szerint perelni készül”.

Nem hozták nyilvánosságra a meghallgatás szövegét, „már csak tapintatból sem”, meg hogy ne kekeckedjenek fölöslegesen. Ascher utólag ezt naivitásnak tartja, mert így lehetőséget adtak „a hamis, manipulatív beállításra”.

Papp Csilla már januárban jelezte, hogy perel, mert jogszerűtlen döntéseket hoztak vele szemben, politikai és személyes támadás is érte. A kancellári kinevezéstől visszalépett nő akkor azt állította, hogy január 2-án, egy szabálytalanul összehívott szenátusi ülésen jogszerűtlenül döntöttek, a rektor, jogszerűtlenül nem létesített vele munkaviszonyt. Szerinte jogszerűtlenül foglalt állást az egyetem etikai bizottsága a kancellári tisztségre való alkalmasságáról.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora arról beszélt: tudomása szerint senki nem presszionálta Papp Csillát, az eredetileg nyertes kancellárt, hogy visszalépjen. M. Tóth Géza bejelentése előtt egy nappal az Emberi Erőforrások Minisztériumát Papp Csilla arról tájékoztatta, hogy visszalép kancellári tisztségének betöltésétől. Döntése  indokaként az egyetemen a személyével kapcsolatban kialakult hangulatot, a vele szemben folytatott méltatlan és jogszerűtlen eljárást, valamint a személyét és a családját ért támadásokat jelölte meg

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik