Belföld

„Nem teszünk különbséget ember és ember között”

budapest bike maffia (Array)
budapest bike maffia (Array)

A Budapest Bike Maffia évek óta szervezi a kerékpáros ételosztásokat. Pótolhatatlan segítséget nyújtanak a rászorulóknak, és nemrég a Magyarországra érkezett menekültek támogatásába is beszálltak.

Az elmúlt hetekben – szakértők szerint nem kis részben a kormány kerítésépítési terveinek köszönhetően – nagyon megszaporodott a Magyarországra érkező menekültek száma. A hivatalos adatok szerint az idén már legalább 65 ezer Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Pakisztánból, Koszovóból, Nigériából, Eritreából és más, sokszor terrorizmus vagy polgárháború sújtotta országokból érkező vándor lépte át a határt. Többségük Nyugat-Európába vagy Skandináviába készül; elenyészően kevesen vannak azok, akik hazánkban szeretnének letelepedni.

A magyar menekültügyi rendszer nincs felkészülve erre az áradatra. A hivatalos adatok szerint a határőrök a menekülők 98 százalékát elfogják, majd 24 órás fogva tartás után egy magyar nyelvű végzéssel és egy elnagyolt vaktérképpel a zsebükben elindítják őket valamelyik menekülttábor irányába. Például Debrecenbe, Vámosszabadiba vagy Bicskébe – a kimerült, éhes embereknek legfeljebb 48 órájuk van arra, hogy az országon keresztülvágva eljussanak a kijelölt „állomáshelyükre”.

Mindezt sokszor pénz, élelem, víz és persze helyismeret nélkül kellene megoldaniuk; a MÁV vonatain ugyan ingyen utazhatnak, de a BKV-járatokon már nekik is fizetniük kell; már ha van miből: nem véletlen, hogy sokszor csapatosan gyalogolnak át a városon, és parkokban vagy valamelyik vasútállomáson húzzák meg magukat éjszakára. Már ha tehetik – mert, ahogy arról nemrég a Hír24 is beszámolt, a Nyugati pályaudvarról például egész egyszerűen kidobták őket a múlt heti vihar után.

„Miért nem a magyar szegényeket etetik?”

A menekülteknek főként a civilek próbálnak segíteni. Köztük olyan, hosszabb ideje működő szervezetek, mint az Amnesty International, a Magyar Helsinki Bizottság és a Menedék Migránsokat Segítő szervezet, de a 2012-ben alakult Migráns Szolidaritás (MigSzol) csoport és az alig két hete létrejött, de máris több mint 4600 tagot számláló Migration Aid is igen aktív. Nem is beszélve azokról az elmúlt években alakult, eddig jobbára magyar hajléktalanok, nagycsaládosok és nyugdíjasok élelmezésével foglalkozó szervezetekről, mint a Food Not Bombs, a Heti Betevő vagy a külföldön is nagy elismertségnek örvendő Budapest Bike Maffia (BBM).

„Nagyon visszás érzés, amikor a menekültsegítő tevékenységünkről beszámoló cikkek alatti hozzászólásokban azt olvasom, »Miért nem a magyar szegényeket etetik inkább?«. Ilyenkor nem tudom, nevessek-e vagy sírjak. Elvégre, több mint három és fél éve foglalkozunk rászorulók támogatásával” – mondta a Hír24-nek nyilatkozva Havasi Zoltán, a BBM alapítója.

A BBM 2011 decemberében, nem sokkal karácsony előtt alakult, amikor Zoltán néhány bringás barátjával úgy döntött, ételt visz az aluljárókban fagyoskodó hajléktalanoknak. A kezdeményezésnek a Facebookon is hamar híre ment. „Sokan csatlakoztak hozzánk, és rengeteg felajánlást is kaptunk. Két nap alatt kiszórtuk a csomagokat, aztán úgy döntöttük, újra megcsináljuk, mert szuper érzés volt” – mesélte Havasi.

 

Segíteni sokféleképpen lehet

A BBM az elmúlt három és fél évben nagyon kinőtte magát. Ma már több tucat önkéntes segíti a munkájukat, így a kerékpáros ételosztás mellett más akciókat is indíthattak. „A »Vacsi – Válassz egy családot te is!« program keretében vasárnaponként a Szimpla Kert termelői piacán nagycsaládosoknak gyűjtünk, a harcedzett városi bringásokból álló »Vitaminkommandó« pedig hét közben többször is szendvicseket és gyümölcsöt visz az utcán élő embereknek – sorolta Havasi. – De önkénteseinkkel több állatotthon munkájában is részt veszünk.”

A BBM igazi minden lében kanál városi gerillacsapat: egyre-másra indítják a különféle programokat. Nemrég egy másik segítő szervezettel, a Food Angels Hungary-vel közösen megrendezték Budapest első Fapad Wellnes napját; az „élményszerző akció” keretében közös főzéssel, kuponos ruhavásárral, egészségügyi szűréssel és zenével kedveskedtek az Aszódi Szállón lakó hajléktalan embereknek.

„Kamarás Adriennek, a Food Angels alapítójának remek kapcsolatai vannak. Szinte mindent ő szervezett meg: ő szerezte a fodrászokat, akik levágták a vendégeink haját, és adományokat gyűjtött a barátai, illetve a társadalmilag tudatos cégek körében. Nekünk csak a főzést kellett levezényelnünk – amiben ráadásul mindenki segített – mesélte Havasi. – A Fapad Plázának különösen nagy sikere volt, a tőlünk kapott kuponokért cserébe jó minőségű ruhákat, tisztálkodó szereket, konyhai berendezéseket és más hasznos dolgokat vásárolhattak a szálló lakói. Mindenki nagyon jól érezte magát, igazi kerti parti-hangulata volt a rendezvénynek. ”

 

A civilek ereje

A BBM tervei közé tartozik egy olyan, teljesen átláthatóan működő adománygyűjtő oldal elindítása is, amelyen keresztül bárki – magánszemélyek épp úgy, mint cégek, munkahelyi közösségek – beszállhat a rászoruló családok támogatásába. „Persze, egy ilyen felület felépítéséhez rengeteg pénz, informatikai háttér és szaktudás is kell – magyarázta a BBM alapítója. –  A specifikáció már készül; örömmel vennénk azoknak a cégeknek, szakembereknek, kreatív ötletembereknek a segítségét, akik szívesen részt vennének ennek az elindításában.”

Havasi szerint ezzel az online adománygyűjtő oldallal olyanokat is elérhetnének, akik bár szívesen segítenének a rászorulóknak, de idő, lehetőség vagy információk híján eddig nem tudtak bekapcsolódni a BBM munkájába.  „A társadalom egyre érzékenyebbé válik. Egyre többen veszik észre, hogy milyen sok szegény, támogatásra szoruló ember él Magyarországon, és sokan vannak, akik úgy érzik, hogy valamilyen formában muszáj segíteniük” – hangoztatta.

A BBM alapítója szerint ma Magyarországon csak a civil szervezetek lehetnek képesek arra, hogy változtassanak az áldatlan társadalmi és politikai helyzeten. „Le kell számolnunk azzal a szemlélettel, hogy »az állam majd úgyis kihúz minket a bajból«. Nekünk kell a saját és a támogatásra szoruló emberek sorsát a kezünkbe venni – vélekedett Havasi. – Itt az ideje, hogy a tudatos és felelős állampolgárokból szerveződő civil csoportok a sarkukra álljanak, és hozzátegyék a magukét az ország és a társadalom működéséhez. Szeretem a hazámat, a magyar embereket és szeretném, ha a zsigeri gyűlölet és elutasítás helyett végre segítő szándékkal egymás felé fordulnánk. Ki kell jönni ebből a mentális katyvaszból. ”


 

„Ha másokon segítesz, magadon is segítesz”

A BBM az elmúlt hetekben más civil szervezetekkel együttműködve a menekültek élelmezésébe is beszállt. Bringás csapataik rendszeresen viszik a pályaudvarokra a vizet, az élelmiszercsomagokat és más adományokat. A menekülteket olyan, tíz idegen nyelvre – köztük pastura, urdura és arabra is – lefordított kiadványokkal is ellátják, amelyek segítenek nekik a magyarországi tájékozódásban.

„Amikor a menekültekről beszélünk, emberekről beszélünk. Olyan emberekről, akik ilyen vagy olyan okból, de kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat, és nagyon nehéz helyzetbe kerültek, ezért a magyarországi szegényekhez hasonlóan ők is rászorulnak a támogatásunkra. Mi nem teszünk, és nem is tehetünk különbséget ember és ember között, nem kérdezzük meg tőlük, hogy honnan jöttek, mit csinálnak, miért kerültek az utcára. Csak annyit kérdezünk tőlük, hogy elfogadják-e a segítségünket, és tesszük a dolgunkat. Szerintem ebben a helyzetben ez és csak ez lehet a helyes hozzáállás” – húzta alá.

Havasi szerint az, aki egy menekültnek, egy szegény gyereknek, egy kisnyugdíjasnak, vagy egy utcán élő hajléktalannak segít, a saját életét is jobbá teszi. „Ha másokon segítesz, magadnak is segítesz. Teszel valamit azért, hogy egy kicsit jobb hely legyen a világ – az a világ, amiben te magad is élsz. Ha a mélyréteget felhúzod, tanítod, akkor önmagadnak teszel szívességet. Párbeszédre tanítani, megoldásokat keresni közösen, csak ez lehet a jövőképünk. Ha nem így teszel, folyamatos veszélyhelyzetet idézel elő – jelentette ki. – Fantasztikus érzés, amikor a nyugati pályaudvaron összepacsizol egy afgán csávóval, és látod rajta, mennyire hálás, amiért ennivalót vittél neki, és segítesz neki az eligazodásban. Hogy tudja, vannak, akik törődnek vele, és a lehetőségekhez képest jó helyen van. Nem csak kötelességünk az, hogy segítsünk – hanem egyben lehetőség is. Lehetővé teszi, hogy nyitottabbá, elfogadóbbá váljunk: olyan emberekké, akik képesek és hajlandók a párbeszédre; akik tisztában vannak azzal, hogy csak mások érdekeinek szem előtt tartásával tudunk olyan társadalmat építeni, amelyben a mi érdekeinket is figyelembe veszik. A kirekesztő, gyűlölködő, xenofób emberekben nincs meg, vagy nagyon mélyen rejtve van ez a készség.” 

A BBM alapítója szerint a menekülthullám sokak szemét felnyitotta: ez az oka annak is, hogy az elmúlt hetekben olyan sokan csatlakoztak a segítő szervezetekhez. „Azt csak kevesen veszik észre, ha három hajléktalannal több van az utcán, azt viszont rengetegen, ha folyamatosan jönnek át az emberek a határon. Ebben – a társadalmi tudatosság erősödésében – a sajtó és paradox módon a masszív menekültellenes kampányt folytató kormány tevékenysége is közrejátszik. Szó szerint az arcunkba tolják a problémát; nem csoda, hogy akiben csak egy cseppnyi emberség, segíteni vágyás van, az cselekedni fog” – vélekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik