Belföld

Homofób akció lehetett a Pride előtti trágyázás

pride (Array)
pride (Array)

A jelek szerint direkt a Pride előtt, a felvonulás miatt trágyázták a növények ágyását. Elviselhetetlen bűz terjengett, a Fővárosi Közterület-fenntartó állítja, ők aznap kétszer is átmosták az érintett területet.

Megírtuk korábban, orrfacsaró szag terjengett az Opera környékén, ahonnan a Budapest Pride felvonulása indult. A 444 most azt írja, keresték a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-t, ők pedig válaszoltak, vasárnap kétszer is bővízzel átmosták az érintett területet, amiből arra lehet következtetni, hogy nem ők végezték el a trágyázást.

Egy menetet kísérő önkéntes pedig a mikroblogján számolt be arról, hogy ő mire jutott:

„először felhívtam a főkert sajtóosztályát, ott elég készségesen és barátságosan elmondták, hogy nem ők voltak, nem is használnak szerves trágyát utcán, főleg nem nyáron.”

Később a fővárosi köztereseket hívta, ők azt mondták, „ez köztisztasági szabálysértés, és ha még mindig kint van a trágya, akkor meg lehet indítani valami eljárást, de annak ellenére, hogy fővárosi kezelésű útról van szó, ez nem az ő hatáskörük.” Egy másik mikroblogger állítja, kint van a trágya, az előbb nézte meg. A VI. kerületnél is futott egy kört, „itt elmondták, hogy hallottak már az ügyről, nagyon köszönik a bejelentést, és mindenképp fog indulni valami vizsgálat, egy percig se aggódjak. Amikor kérdeztem, hogy mégis hogyan tudok érdeklődni majd a vizsgálat menetéről, közölték, hogy pár napon belül érdeklődjek, akkor nyújtanak tájékoztatást.”

Kiderült az is, az állati eredetű trágya disznóürülék, egy másik szervező beszámolója szerint, amikor csekkolta, mi a helyzet:

„voltak kint terézvárosi tisztáságiak is, kisteherrel és útmosó kocsival. (…) és épp elmélyült gondossággal tisztítják az amúgy teljesen tiszta macskakövet. Nyilván nekik konkrétan ez a feladatuk, szóval ez nem az ő sarok, de a jelek szerint ráérő ember lenne, csak az utasítást kéne kiadni.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik