Belföld

Megszületett az „igazgatómutyi”

A tüntető szülőknek köszönhető az új kifejezés. Tovább forrnak az indulatok a Budai Nagy Antal Gimnázium körül.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a tankerület nem a tantestület és a szülők által támogatott régi vezetőt, hanem egy új pályázót hozott ki győztesnek. Róla utólag kiderült, hogy a köznevelési államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit évfolyamtársa volt az egyetemen. A szülők szerint az új igazgató alkalmatlan, csak ugródeszkának használja majd ezt a pozíciót.

„Igazából ez a hölgyemény szeretne minél feljebb jutni a ranglétrán, és ő nem nézi azt, hogy min és kiken gázol át, hány gyereken, hány családon, hány szülőn, az oktatáson, a tanárokon. Neki felfele vezet a célja, állítólag valahova feljebb, ezt ugródeszkának nézi” – mondta a Hír TV-ben egy szülő.

„Nem kérünk új igazgatót!”, „Nem akarunk szakközép lenni!”, „Igazgatómutyi”, „Manolovitsné újra cserben hagyná a gyerekeinket”, „Czunyiné Hoffmann Orsolya”

Ilyen feliratokkal tüntettek. Hiába. A helyi önkormányzat többször is jelezte: az ügyben az Emmi döntött. Augusztustól Manolovitsné Erdőközi Orsolya lehet az igazgató, a képviselő-testületnek csak véleményezési joga volt, ezzel élve mindkét jelölt pályázatát támogatta, tehát egyiket sem utasította el.

A Népszabadsággal Sebes Gábor, az oktatási bizottság elnöke tudatta, hogy a szülői közösségnek csak „véleményezési joga van, de nincsen vétójoga, presszionálási joga, rágalmazási joga. Ha a szülők egy csoportja ellenzéki pártok és aktivisták bevonásával folyamatos feszültséget szít, azt nagyon sajnálatosnak tartjuk, de nem sokat tehetünk ellene. A tanári kar sokkal fegyelmezettebb, hivatás- és gyerekszeretőbb annál, hogy egy igazgatóváltás miatt szét akarná verni az iskolát, így nem is jelennek meg a közvélemény előtt” – írta a lapnak.

A Népszabadság szerint a botrány nem izgatja az Emberi Erőforrások Minisztériumát, pedig az új igazgató érkezésekor az eddigi igazgatóhelyettesek vélhetően felállnak. A dagadó botrány ellenére az Emmi nem hátrál meg, nem vizsgálja felül Manolovitsné kinevezését, hiszen az eljárás törvényes volt.

„A megbízási jogkör gyakorlója a beérkezett információk birtokában saját hatáskörben döntött, az érintett köznevelési intézmény jövőbeli működtetése és fejlesztése érdekében, a megújítás jegyében” – közölte a Népszabadsággal Czunyiné Bertalan Judit államtitkársága.

Mint korábban megírtuk, a szülők nem értik, hogy a minisztérium, miért a jelenlegi igazgatóval szemben induló pályázót támogatja. Szerintük Manolovitsné Erdőközi Orsolyát erkölcsileg nem fogadja be a gimnázium, ahonnan másfél éve sértődötten távozott, „otthagyva érettségire készülő osztályát”. A szülők korábban jelezték, emiatt Manolovitsné Erdőközi Orsolya a gimnáziumban „közutálatnak örvend”, csak káoszt és fluktuációt fog előidézni. Mindenki okkal tart attól, hogy ha Manolovitsné visszatér, a gimnázium sikerei hosszú időre megtorpannak, mert ilyen ellenállás közepette nem vezetheti hatékonyan az intézményt”.

Az XXII. kerület honlapján – még a tüntetés előtt – megjelent egy cikk, amely árnyalni próbálta a képet azzal, hogy az új igazgató annak idején nem is hagyta cserben végzős osztályát, amikor tanévkezdéskor távozott az iskolából. Az írás Manolovitsné egyik tanítványát idézi, aki egy közösségi portálon ezt írta.

„Az, hogy Manolovitsné Erdőközi Orsolya tanárnő elhagyta az iskolát, az ő saját döntése volt, tudtommal közös megegyezés alapján és távozásának hírét osztályával személyesen osztotta meg. Úgy vált tőlünk el, hogy bármikor számíthatunk rá, és ezt a mai napig tartja. Minden fontos eseményen részt vett velünk akkor is, amikor már nem dolgozott ott. Ebből is látszik, hogy szívén viselte a diákjai sorsát és az iskolát sem hanyagolta el.”

Sebes Gábor a helyi lapnak azt is elmondta, az önkormányzat nem oszthatja meg a nagyközönséggel az intézményvezetők munkájával kapcsolatos esetleges kifogásait, mert ez adott esetben sértené a jó hírnévhez való jogukat. „Ezért az önkormányzat a propagandaháborúban hátrányos helyzetben van, de az iskola és a gyerekek érdekében nem akarja a vitát kiélezni.”

Az érvelés pikantériája, hogy a pártsemleges szülői szervezet szintén éppen a gyerekek érdekében akar nyugalmat, kiszámíthatóságot, szakmaiságot és biztonságot, csak Manololovitsné nélkül. 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik