Belföld

Illatos út: eredményes volt a veszélyt jelentő hordók elszállítására kiírt közbeszerzés

illatos út (Array)
illatos út (Array)

Eredményes volt az a közbeszerzési eljárás, amelyet a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyén még ott lévő hordók elszállítására írtak ki, mondta el a Pest megyei kormánymegbízott.

Tarnai Richárd közölte, a céggel a szerződést kedden kötötték meg, a munkára 180 nap áll rendelkezésre. A legolcsóbb, de a szakmai feltételeknek mindenben megfelelő pályázatot fogadták el – mondta, hozzátéve, az előkészítő munkákat a cég már a jövő héten megkezdi, két hét múlva pedig már a hordók tényleges szállítása kezdődhet meg.

A kormánymegbízott hozzátette: a hordókat belföldi és külföldi hulladékégetőbe szállítják majd.

A Miniszterelnökség szerdán közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a közbeszerzésen nyertes cég, a Palota Környezetvédelmi Kft. 1 milliárd 580 millió forintos árért gondoskodik az Illatos úti telephelyen található, mintegy 2300 tonnányi veszélyes hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról.

A kivitelezési munkálatok során a vállalkozónak mind a környezetvédelmi, mind a vonatkozó munkavédelmi és egyéb jogszabályoknak való megfelelést biztosítania kell – írták.

Április 28-án előzetes laboreredmények kimutatták, hogy különböző veszélyes anyagok jelenléte a talajban megközelíti az egészségügyi határértéket. Ezt a kormány felé jelezték, és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter április végén jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyén.

A Miniszterelnökség május 19-i közleménye szerint a legveszélyesebbnek ítélt 991 hordóban DNBS-hulladékok (dinitro-benzoesav), anyalúgok, savak (például kénsav), különböző szilárd és folyékony veszélyes hulladékok vannak. A szakszerűtlen és jogszerűtlen tárolás következményeként a hordók egy részében lévő veszélyes hulladékok közvetlenül érintkezhettek a talajjal vagy a levegővel, így a hulladékok szennyezőforrást jelentettek a felszín alatti közegekre.

Június elején szállították el a közvetlen környezeti veszélyt jelentő több mint 1000 hordót a telephelyről. Ezzel lezárult a területrendezés első fázisa, amely során mintegy 110 tonna hulladékot vittek el egy hónap alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik