Belföld

Halálos szert használhatnak a mentők

mentő (Array)
mentő (Array)

Az új légútbiztosítási technika legkevesebb öt beteg halálához járulhatott hozzá.

A 2013 októberében bevezetett eljárásban (RSI) olyan injekciót adnak a lélegeztetésre szoruló betegnek, amely leállítja a spontán légzést azért, hogy megkönnyítse a mentőtiszt számára a mesterséges lélegeztetéshez szükséges tubus behelyezését – írja a Népszabadság.

Hány ember halhatott meg?

A módszert számos mentős vitatja, és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója maga is szakértői véleményt kért, megjelölve nyolc esetet, amikor az injekció alkalmazása után leállt a beteg keringése. A nyolc beteg közül ötöt nem sikerült újraéleszteni, és a szakértői jelentés szerint az izombénító szerek alkalmazása hozzájárulhatott a halálukhoz.

Sőt, ez a nyolc alighanem csak a töredéke a kritikus eseteknek, hiszen megkérdezett forrásaink mindegyike tudott olyan betegről, aki meghalt az RSI alkalmazása után, de esete nem szerepelt a vizsgáltak között. A Népszabadság kérdéseire sem a jelentést készítő szakértők, sem az OMSZ, sem az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet nem válaszolt.

<

MTI

Volt, aki megtagadta a használatát

Úgy tudni, az új szakmai eljárásrendből kivették az RSI-vel kapcsolatban a minden esetben kötelező és kizárólagos szavakat, azaz a mentőorvos, ha úgy ítéli meg, dönthet más légútbiztosítási technika mellett. Ám mentőorvosok azt mondták, ez a választási lehetőség nem illeti meg a mentőtiszteket, nekik minden esetben továbbra is kötelező az eljárás.

A lapnak nyilatkozó mentőorvosok hozzátették, ők már másfél éve jelezték: kevésbé biztonságosnak gondolják a korábban alkalmazott eljárásoknál. Voltak olyan kollégáik, akik meg is tagadták az alkalmazását. Az már korábban kiderült, hogy a légzés leállításához alkalmazott izombénító szerek közül egy például nincs is hivatalosan forgalomban Magyarországon. A mentősök kifogásolták, hogy nincs olyan készítmény a mentőautókban, amellyel baj esetén visszafordítható lenne a folyamat.

Hivatalosan cáfolják

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) hivatalos reagálásában leszögezte, hogy a magyar mentők a jelenleg létező legeredményesebb légútbiztosítási eljárást alkalmazzák, az elmúlt években években több ezer életveszélyes állapotú beteg életét mentették meg. A légútbiztosítás a közvetlen életveszély okát – legyen az például belső vérzés, agysérülés, szívizom elhalás – önmagában nem szüntetheti meg. Ilyen esetekben a beteg nem az életmentési kísérlet miatt, hanem az életmentési kísérlet ellenére veszíti életét – írják.

Az OMSZ az eljárás során alkalmazott gyógyszerek engedélyével rendelkezik, a hivatkozott, konkrét esetekben a felkért szakértők sem az alapbetegségeket, sem a halál okát nem ismerhették, így jelentésük összefüggést az eljárás és a halálozás között nem mutathatott és nem is mutatott ki.”A betegek mentőellátásba vetett bizalma egyes esetekben a túlélés, gyógyulás alapfeltétele lehet. A Népszabadság újabb hamis cikke ezt a bizalmat ingathatja meg, ezért az Országos Mentőszolgálat a lap ellen jogi lépéseket tesz” – szögezi le az OMSZ.

Az OMSZ tehát perrel fenyegette meg a Népszabadságot a cikk miatt, de a lap közleménye szerint nem jelöli meg, mely kijelentések nem felelnek meg neki. Szerintük arra sem adnak választ, korábban miért nem reagáltak a megkeresésekre, és felteszik a kérdés, miért rendeltek el szakértői vizsgálatot, ha biztonságos a módszer. A lap szerint ráadásul nem kaptak kedden 14 óráig helyreigazítási kérelmet sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik