Belföld

“Azt hittem, a DK demokratikusabb, mint a Fidesz, ahol Orbán mondja meg, kinek mi lehet a véleménye”

Budapest-Pride-2013(1)(960x640).jpg (Array)
Budapest-Pride-2013(1)(960x640).jpg (Array)

A kizárásra ítélt DK-s megyei képviselő szerint a homoszexuálisok betegek, egy pártelnöknek semmi keresnivalója melegfelvonuláson, és nem hajlandó feladni elveit, véleményét.

“Demokratikusabbnak gondoltam ezt a pártot, úgy gondoltam, hogy nem úgy van, mint a Fideszben, ahol Orbán mondja meg, kinek mi lehet a véleménye, oszt’ jó napot. Azt hittem, a más véleményt egy kicsit jobban tisztelik” – mondta el a Hír24-nek Sütő László, a DK Baranya megyei közgyűlési tagja, akinek kizáratását hipergyorsasággal kezdeményezte Gyurcsány Ferenc pártelnök a civilben háziorvosként dolgozó Sütő homofób megjegyzései miatt. Sütő Berkecz Balázs, az Együtt politikusának Facebook-bejegyzése alatt mondta el véleményét a homoszexualitásról, gondolatmenetében a szőrös végbélnyílásokat is megemlítette. Sőt, kizárásának hírére sem húzta be a féket: a Down-szindrómásokkal vont párhuzamot a homoszexualitás kapcsán.

Megkérdeztük: mi lesz most a megyei mandátum sorsa? Vasárnap, nem sokkal a botrány kipattanása után a DK azt a tájékoztatást adta a Hír24-nek, hogy felszólítják Sütő Lászlót mandátuma visszaadására. Ez még nem történt meg a Baranya megyei politikus tájékoztatása szerint: nem zárták ki, mandátuma sorsa sem került szóba, etikai bizottsági meghallgatás sem volt. De mikor lesz, el fogja mondani, hogy

“a homoszexuálisok érdekeit semmi sem rombolja jobban, mint az ilyen küllemű felvonulások, ahol teljesen meztelen, kifestett emberek, exhibícionisták és kukkolók is részt vesznek a menetben. Ez minden, csak nem az a helyszín, ahol egy pártelnöknek ki kell nyilvánítania a politikai véleményét az emberi szabadságjogok mellett.”

Fotó: MTI/Sóki Tamás

“Egy gonddal kevesebb lesz”

De ha mégis arra kérik, hagyja ott a Baranya megyei közgyűlést, akár még rá is bólinthat. “Megfordult a fejemben, de még nem értünk oda a folyóhoz, hogy át kelljen ugrani” – az anyagiakkal kapcsolatban pedig megjegyezte: egzisztenciálisan nincsen rászorulva a posztra, házirvosként nem létkérdés a képviselőség, “egy gonddal kevesebb lesz“, de elveit, véleményét nem hajlandó feladni. A “szőrös végbélnyílásokat” taglaló mondatát a politikus már röstelli, mint mondta, nem ez volt az első megjegyzése Berkecz Balázs posztja alatt, ennél a kommentnél már “felhúzták” a kommentelők.

Sütő László hangsúlyozta: nem a homoszexuálisok, hanem a Budapest Pride ellen emelte fel hangját. “Nem támadtam semmivel a homoszexuálisokat, sőt. Azzal, hogy betegségről beszélek velük kapcsolatban, tulajdonképpen azt is mondom, hogy őket nem szabad bántani, hiszen nem tehetnek erről.”

A WHO nemzetközi egészségügyi szervezet betegségeket osztályozó rendszerében viszont nincsen benne a homoszexualitás. “Az orvostudomány általam ismert oldalai szerint a homoszexualitás betegség. 27 százalékuknál kromoszómarendellenesség is kimutatható, egy nagyobb részüknél pusztán a személyiségre vezetik vissza, a harmadik eshetőséget pedig a kényszerhelyzetek – börtön, katonaság, tengerészet – szüli.

Fotó: MTI/Földi Imre

Akkor miért is épp a DK?

Kissé furcsálltuk, hogy Sütő László épp a DK-ba lépett be, amely a kezdetek óta az emberi jogi kérdésekben liberális pártként definiálja önmagát. Sebián-Petrovszki László pártigazgató a médiában is vállalta, hogy azonos nemű parterrel osztja meg életét, a DK LMBTQ tagozatot működtet, néhány napja pedig Niedermüller Péter alelnök, EP-képviselő és a pártigazgató közleményben kérte a párt tagjait és szimpatizánsait a részvételre. Sőt, mivel idén csoportos vonulásra is van lehetőség, a DK pártzászlaja alatt köszönti a 20. Budapest Pride-ot. A képviselő liberális embernek vallja magát, indoklása szerint emiatt esett választása Gyurcsány Ferenc pártjára.

“Hangsúlyozom: liberális gondolkodású vagyok – a művészetben, a kutatásban. Az energiákat legjobban a liberális eszme tudja felszabadítani. Azokban az országokban, ahol az életszínvonal a legmagasabb, mindenhol liberális kormány van vagy volt. Hamis állítás, hogy ne lennék liberális, egyszerűen csak nem vagyok szemellenzős és főleg nem képviselek tudománytalan nézeteket pártálláspont szerint.”

Életszerűtlennek tűnt, hogy a párt úgy emeljen fontos megyei tisztségig valakit, hogy ne lenne tisztában az illető a pártéval ellentétes elveivel. Sütő László szerint pedig pontosan ez történt: semmilyen tanácskozás folyamán nem került szóba, hogyan viszonyul a homoszexualitás kérdéséhez.

“Szerintem az emberek között sem lenne téma, ha a Pride nincs. A hétvégi fórumokon sem erről lett volna szó, ha nincs ez a rendezvény. Az emberek legnagyobb részét a külsőségek borították ki, ingerelték fel”

– a képviselőt az késztette véleménynyilvánításra, hogy az Együtt képviselője meghívta a rendezvényre. Az egyelőre még DK-s politikus a nehezményezett kommentekben “álszabdságjogi érvelésnek” titulálja a Pride melletti kiállást. Hogy mi ebben az álságos?

“Szerintem Magyarországon nem korlátozzák a homoszexuálisok jogait. Úgy és azzal élnek együtt, akivel akarnak, élettársi kapcsolatot is teremthetnek egymással. Egy kérdésben vagyok egy kicsit konzervatív: hogy egy eleve utódnemzésre képtelen párkapcsolatot családmodellnek fogadjunk el.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik