Belföld

Jobbikos fiatalok önkénteskedtek a Pető Intézetben

jobbik it (Array)
jobbik it (Array)

A jogi szakértő szerint aggályos, hogy a gyerekek képmását politikai népszerűség-növeléshez használták.

Büszkén számoltak be a Jobbik Ifjúsági Tagozat önkéntesei arról, hogy a budapesti Pető Intézet Konduktív Iskolájában népdalokkal és népmesékkel szórakoztatták a mozgássérült gyerekeket. Ezzel magában nem lenne baj, de a politikai szervezetek megjelenését nevelési-oktatási intézményekben tiltja a törvény, arról pedig az intézmény az Abcúg.hu-tól értesült, hogy a Jobbik képviseletében jártak náluk a fiatalok.

A Jobbik IT önkénteskedése kimeríti a politikai tevékenység fogalmát, ha azt egyértelműen népszerűség-növelés céljára használják. A Pető Intézet kommunikációs igazgatója azonban azt mondta: nincs tudomásuk arról, hogy a párt önkéntesei érkeztek volna valamelyik tagintézménybe, erre nem is adhattak volna engedélyt. Ugyanakkor az intézetben rengeteg önkéntes fordul meg, ezt általában az adott tagintézményért felelős vezetők koordinálják.

Csuka Zsófia, az önkéntesek látogatását megszervező Jobbik IT-tag közölte: ő maga is a Pető Intézet iskolájában dolgozik, abban a csoportban, ahol lezajlott a nagyjából másfél órás előadás. A műsor mögött nem volt semmilyen politikai szándék és nem esett szó a politikáról semmilyen formában – mondta.

A Jobbik IT által közzétett képeken a gyerekek is szerepelnek. Mráz Attila, a TASZ Politikai Szabadságjogok programjának munkatársa azt mondta: ha nem kérték a szülők beleegyezését ehhez, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a szülők és gyermekek lelkiismereti szabadságát semmibe véve használták fel politikai célra a gyermekek képmását. Senkit nem lehet a világnézetével ellentétes politikai üzenet közvetítésére eszközként használni – mondta. Az alapvető jogok még akkor is sérülhetnek, ha a szülők hozzájárulnak a gyerekek szerepeltetéséhez, hiszen a nevelési intézménnyel szemben mindig kiszolgáltatott helyzetben van a szülő és a gyermek, tarthatnak attól, hogy a hozzájárulás megtagadása következményekkel jár.

A furulyázás, a mesemondás és bármilyen önkéntesség attól válik politikai tevékenységgé, hogy az arról készült képeket vagy más dokumentációt egy párt, vagy ahhoz köthető szervezet politikai célokra használja. A Jobbik Ifjúsági Tagozat azóta a képeket eltávolította, Csuka Zsófia azt írta, azért, hogy az intézetnek ne származzon ebből semmilyen problémája.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik